Eltérő színtervet kapnak a kelet-szlovákiai Panterek
Sokkal kevesebb a fehér és a piros szín árnyalata is más lett. Ezek nagyon fontos dolgok.
Sokkal kevesebb a fehér és a piros szín árnyalata is más lett. Ezek nagyon fontos dolgok.
Október 27-én a legnehezebb fázisához ér a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasúti fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszának felújítása. Ekkor ugyanis az alépítményhibák javítása és a talaj stabilizációja miatt átmenetileg mindkét vágányt kizárják.
Az idei év első kilenc hónapjában 51,5 százalékkal nőtt az árumennyiség 2022 megfelelő időszakához képest. Egyre nagyobb a kínai gyártású autók aránya.
Töretlen a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos (tram-train) népszerűsége: az októberi utasszámlálás alapján munkanapokon átlagosan közel négyszázzal több utazásra használják a járatokat, mint májusban, pénteken és szombaton pedig több mint kétszer annyian utaznak.
A CPK részét jelentő beruházás engedélyeinek megszerzését az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközön (CEF) keresztül finanszírozhatják.
Jelen állapot szerint a morvaországi NSV megépítése kezdődhet meg először.
Az olasz főváros közlekedési vállalata, az ATAC akár százhuszonegy kétirányú villamost is vásárolhat a CAF-tól. Első körben negyvenet kérnek.
Százhatvanhat kilométeren korszerűsödik a vasúti pálya, néhány év múlva már Biharkeresztestől is villanygépekkel lehet majd átjárni Romániába.
Az ünnep miatt változik a vonatok és a Volánbusz járatainak közlekedési rendje.
A német vasúttársaság 55 millió eurót fektet be a nagysebességű vonatokat karbantartó és vizsgáló úgynevezett E-Check technológiába.
A kormánynak fontos a beruházás, és a jelek szerint ezzel kerülné el, hogy nem kapta meg a projekt a környezetvédelmi engedélyt.
Hiába a várakozás, október 23-a helyett legkorábban majd csak november végén lehet felvenni a személyforgalmat Szeged és Szabadka között. Az ok: nem működik megfelelően a röszkei biztber. Időközben reagált a MÁV is.
Év végéig mind a tizenöt bérelt mozdony munkába áll a tervek szerint.
Izgalmas programokkal vár mindenkit a GYSEV október 21-én.
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli idén a Rail Cargo Terminal – BILK (RCT-BILK), a Rail Cargo Group magyarországi leányvállalata, Európa stratégiai kombináltfuvarozási fordítókorongja.