Mind a négy Szelencét eladja Jindřichův Hrádec kisvasútjáról az új vezetés
Két motorkocsi még üzemképes is. Vasútijármű-ínyencek, pénztárcát elő: a nem üzemképesek szinte fillérekbe fognak kerülni!
Két motorkocsi még üzemképes is. Vasútijármű-ínyencek, pénztárcát elő: a nem üzemképesek szinte fillérekbe fognak kerülni!
A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút, illetve 2035-re új vasútvonal épül a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között – jelentette be az építési és közlekedési miniszter.
Bernhard Osburg kinevezése stratégiai jelentőségű.
A Deutsche Bahn eltökélt szándéka, hogy 2026-ban ötezernél is több gyakornokot és duális képzésben részt vett munkatársat vegyen fel. Erre az évre 5700 volt a cél…
A program öt vasútvonalon összesen tizenegy helyszínt érint, többek között Hegyeshalmot, Komáromot, Bobát, Várpalotát és Dombóvárt.
Az alacsonyabb kibocsátással készülő nyersanyag felhasználásának növelése érdekében a Voestalpine-nal működik együtt a német gyártóóriás.
A francia–brit–belga vasúti vállalkozás harminc kétszintes, a saját keresztségben Celestia elnevezést szerző, nagysebességű motorvonatot vásárol az Alstomtól.
A trolibuszok mellett a cserét a Škoda ForCity Plus villamosokon is végrehajtják.
Az alapszerződés tíz háló- és tíz fekvőhelyes kocsi beszerzésére vonatkozik.
Ötvenkilenc kilométernyi vasútvonal épülhet át százhatvanas tempóra, egyes szakaszokon két vágánnyal. Már ha lesz rá forrás.
Panaszkodtak a mozdonyvezetők a jelzésképek rossz láthatóságára.
Egy gyors és hatékony, ráadásul az eddigieknél sokkal környezetbarátabb közlekedési módot ötlöttek ki Németországban, ami számos már bevált technológiát ötvöz az újakkal. A tesztpályához azonban még hiányzik a pénz.
A nemzeti ünnep alkalmából több rendezvényt is tartanak Budapesten, amikhez kapcsolódóan a belvárosban forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani.
A Debrecen és Nagykereki közötti 106-os számú vasútvonal esetében még nyomokban sem lelhető fel a vonatforgalom felfüggesztésének a szabványos eljárást követő szándéka, ezért van ok jócskán a gyanakvásra. Slusszpoén az írás végén!
H0-ás, N-es és TT-s terepasztalok, vasútmodellek, bütykölde, mindez október 24–26. között a VOKE Csomóponti Művelődési Központban.