Petíció a Lepsényt Csajágon át Hajmáskérrel összekötő vasútvonal újranyitásáért
A 27-es vonal reaktiválásával közvetlen összeköttetés jöhetne létre a Bakony és a Balaton között, de alternatív útvonalként is funkcionálhatna a pálya.
A 27-es vonal reaktiválásával közvetlen összeköttetés jöhetne létre a Bakony és a Balaton között, de alternatív útvonalként is funkcionálhatna a pálya.
A láz(ár)-álom véget ért, lassacskán a megfelelő helyükre illeszkednek a dolgok.
A viszonylat megnyitásával most először jön létre közvetlen elővárosi vasúti kapcsolat a német főváros főpályaudvara és északi városrészei között.
A baranyai kisvárosba augusztus elsejétől, a borsodi iparvárosba pedig szeptember elsejétől lehet majd ismét eljutni vasúttal, kétóránként.
A 108-as vonal körülbelül huszonhét kilométeres pályaszakaszán szép csendben, nagyobb hírverés nélkül készült el a villamosítás.
Megállapodásra jutott a munkavállalói képviselettel a német állami vasúti teherfuvarozó: tizennégyezer németországi dolgozója közül körülbelül 6200-at küldi el 2030-ig, elsősorban az egyeskocsi-szegmensből.
A szegmens forgalma évi 17,6 milliárdról 2030-ig 22,9 milliárd euróra fog növekedni, ami 5,4 százalékos éves gyarapodással ér fel. A növekedés tárháza Indiára, Európára és Észak-Amerikára koncentrálódik, míg Kína a külföldi beszállítók korlátozott hozzáférése mellett továbbra is a világ legnagyobb egyedi piaca marad.
A Dunakeszi Járműjavítóban a tavalyi csődöt követően állt le a munka. A javításra vagy karbantartásra váró kocsik lassanként térhetnek vissza a forgalomba.
A szakemberek a probléma megoldásán dolgoznak, lassan normalizálódik a helyzet.
A GYSEV több viszonylatán is vágányzári menetrend szerint közlekednek a vonatok a nyár egyes részén.
Két új spanyol szerelvénnyel gyarapodott a fővárosi járműflotta.
A vevő, a szardíniai ARST tíz ilyen, 2028-ban forgalomba álló egységet rendelt.
A több tízmillió eurós megállapodás értelmében fék- és ajtórendszereket, valamint más, a biztonságos nemzetközi közlekedést lehetővé tevő részegységeket szállít a német vállalat a Siemens Mobility egységesített ingavonat-platformjához.
Az integrált vasúthálózat (ZSK) elnevezésű, országos szintű, tizenkilenc vasúti folyosó fejlesztését tartalmazó vasútfejlesztési stratégia az épülő központi repülőtéren, a CPK-n összekapcsolni tervezett tíz vasúti korridor korábbi koncepcióját váltja fel.
A Translog Slovakia Plehácsa a késő délutáni órákban okozott fennakadásokat a szobi fővonalon.