Kosár megtekintése
  1. Kezdőlap
  2. Hírek
  3. Ahol a Fekete-erdő megfér Bergengócia mellett

Ahol a Fekete-erdő megfér Bergengócia mellett

iho/vasút   ·   2015.08.23. 18:45
helikonmodell0

Vasárnaponként időről időre fellapozunk egy-egy régi Indóházat, bízva abban, önök is olyan örömmel csodálkoznak rá archív írásainkra, mint mi magunk. Mostani cikkünk a két héttel korábban megjelent folytatása: az Indóház 2008. áprilisi számában jelent meg. A magazint digitális formátumban megvásárolhatják a dimag újságosstandján.

* * *

Vasútmodell-kiállítás a keszthelyi Helikon Múzeumban: Öt téma ötvenmillióért ötszáz négyzetméteren

Nem beszélünk rébuszokban, csak olyan szépen rímel a három ötössel kezdődő szám: öt (három nagy és két kisebb) témát dolgoz fel a hozzávetőlegesen ötvenmillió forintból épülő, 500 négyzetméter nettó alapterületen fekvő állandó kiállítás, más néven a vasútmodell-múzeum. Ha teljesen elkészül, Európa legnagyobb hasonló profilú bemutatóasztalaihoz lesz mérhető.

Kezdjük azzal az információval, ami a legtöbbeket érdekel: a kiállítás nagypénteken nyílt meg. Hatalmas munka áll a tervezők és a kivitelezők háta mögött, halványuló emlékű, e hasábokon nem szükségszerűen taglalandó nehézségek akadályozták a töretlen haladást, de amit láthattunk, és immár a nagyközönség is láthat a keszthelyi Helikon Múzeumban, az lenyűgöző, ámulatra méltó. Pedig még messze a teljes befejezés, a munkálatok az érdeklődők előtt is zajlanak majd. De ez nem probléma, sőt így leshetik el a lelkes amatőrök a profiktól a fogásokat, amelyek birtokában maguk is szebb végeredményt kaphatnak. De nézzük tételről tételre, hol tartanak most, mit láthatnak majd az első látogatók.

Semmeringbahn: a valódihoz közeli élmény

A fő témák mindegyike a legelterjedtebb, már jól látható, de még kisebb hodálynyi területen elhelyezhető H0-s méretarányban készült. Így az első magashegységi vasút, a Bécsből Stájerország és Karintia felé (vas)utat nyitó Semmeringbahn is 1:87-es léptékben jelenik meg. Méghozzá a fontos motívumok torzítás nélkül, a valódi élményét adva, tehát a leglátványosabb viaduktok mérethelyes ívben, a lejtési viszonyok szintén precízen modellezve.

Természetesen a mintegy 42 kilométer hosszú Semmeringbahn (a vasútvonal részletes ismertetését lásd az Indóház 2006. december–2007. januári számában) teljes megjelenítéséhez nincs megfelelő méretű csarnok, ezért csak néhány egymáshoz közeli, jellegzetes műtárgy jelenik meg Keszthelyen. Két állomás, a legmagasabban fekvő névadó, Semmering, és az ennél jóval kisebb, de szintén érdekes Breitenstein, illetve a köztük és a közelükben fekvő nagyszabású hidak és alagutak épültek meg.

Nem a képzelet szüleménye, valóban járhat magyar szerelvény a Kalte Rinnén, nem kell hozzá a Monarchia. E viadukt a leglátványosabb, legjobban sikerült műtárgy, látszik, szerették építeni. A képre kattintva galéria nyílik (fotó: Indóház archív | Jermann Kálmán)

Mindegyik között az eredeti állapotú Kalte Rinne íves viaduktja (eredetiben: 184 méter) tartja fogva legtovább a szemet. A völgyhíd minden idők egyik legizgalmasabb vasúti építménye, igazi klasszikus kőből és téglából, dupla boltívével a római kori vízvezetékek formáját idézve. A valódihoz hasonlóan két vágány fut rajta, enyhe lejtőben Semmeringtől Bécsújhely felé. Alatta egy kirándulásra csábító völgy, felette a korán érkezett (későn véget érő?) tél nyomait viselő hegyorom alpesi házakkal. Tanúsíthatjuk: itt október végén már vígan megjelenhet a hó, nem túlzás így ábrázolni a magasabb területeket.

A Krausel-Klause-viadukt a közte lévő Polleroswand-alagúttal a Kalte Rinne szerényebb párja, de előbbi mellett ott a vasúti szakasz legkisebb, alig 14 méteres alagútja, a Krausel. Annyira rövid, hogy a legkisebb mozdony is hamarabb dugja ki az orrát belőle, minthogy a vége beérne. Breitenstein után további hidakon és alagutakon haladunk egyre lejjebb. Említést érdemel még a nyitott, galériával épült Weinzettlwand-alagút egy merész sziklafal oldalában. Itt a felnőttnek már nem kell nyújtózkodnia a rálátás érdekében, mert bizony a tengerszint felett 896 méteren fekvő, ennek következtében a terepasztalon rendkívül magasra emelt Semmering állomás inkább a nyakban hordozott csemetéknek való.

Semmeringről egyébként hosszú, sokemeletes spirálon ereszkedik le a vonat a lenti rejtett tároló pályaudvarok egyikére. Bizonyos helyeken egy üvegablakkal megnyitották a hegy gyomrát, a nagy spirálnál is, ne maradjon a képzelet tárgya, hová tűnik el a hosszú szerelvény. Amely lehet személyvonat, helyi vagy nemzetközi viszonylatban, de a mostanság oly szívesen modellezett Ro-La-vonatok is közlekednek. Főként villamos mozdonyokat láthatunk, a Semmeringbahnt manapság a Taurusok népesítik be, de alkalomszerűen előfordul dízelmenet is. A szerző szívét azonban az egykori pompás Transalpin, a 4010-es hatrészes szerelvénye dobogtatta meg, méghozzá első, kék-bézs festési változatában.

Írásunk nyomdába adásakor a Semmeringi Vasút volt a készhez legközelebbi állapotban. A tereptárgyak jórészt a helyükön, a peronok egy része hiányzott még, talán kicsit sűrűbb lesz a fenyves is. A leginkább hiányzó tartozék a mozdonyok elektromos táplálásához nélkülözhetetlen felsővezeték, illetve látogatásunkkor nem készült el az egyedileg gyártott jelzőrendszer. Előbbi várhatóan májusra meglesz, utóbbi talán még hamarabb.

Gazdasági racionalitás

Aki egy kicsit is látja a Balaton környéki szomorú valóságot az idegenforgalmi csáberő terén, csak örvendeni tud a keszthelyi projektnek. Tudomásul kell venni, ma a turista oda megy költeni a pénzét, ahol mulattatják, ahol elszakadhat a nyaralás harmadik napján már unalmas vízpart, halsütő bódé, fagylaltozó örök körforgásától. És a büszkén emlegetett „magyar tenger” ma nem bővelkedik a szórakoztató szolgáltatásokban.

Ezért fontos és ésszerű egy ilyen intézményt odavinni. Nem magányosan a pusztába, de szimbiózisban a Dunántúl egyik leglátványosabb műemlékével, a Festetics-kastéllyal, vagyis az ott működő Helikon Kastélymúzeummal. Az alapvető infrastruktúra így adott, nem a semmiből kell építkezni. Ezért aztán a palota háta mögötti, egykori katonai létesítményből egyszerre lett vadászati múzeum és vasútmodell-kiállítás. Sok pénzből, benne busás uniós támogatással: körülbelül 600 millió forintot fialt a Regionális Fejlesztés Operatív Programhoz beadott pályázat.

A teljes költségvetéshez képest viszonylag szűk keretből kellett gazdálkodnia a vasúttörténetet modellező gárdának: 43 millió forint (plusz áfa) jutott az 500 négyzetméter beépítésére, felszerszámozására, a masiniszták kiképzésére, mindenre. Ha úgy vesszük, szörnyen nagy summa, ha viszont az ember tisztában van a vasútmodellezés költségeivel, reménytelen feladat. De megoldották, keményen alkudozva a beszállítókkal, amelyek némelyike többet látott az egyszeri megrendelésnél: reklámot, magyarországi és nemzetközi pozícióinak erősítését. Hiszen nyilvánvaló, egy működő terepasztal-komplexum ösztönzőleg hat a látogatókra, hogy maguk is belefogjanak saját, szerencsés esetben századekkora otthoni játéksarkuk kialakításába.

És az is kétségtelen, hogy számos külföldi turistát vonz majd ide az új múzeum, némi reményt adva a közeli szállásadóknak, egyéb turisztikai vállalkozásoknak. Ne feledjük, itt van a szomszédban a Balaton egyetlen közforgalmú repülőtere, Keszthely amúgy is tán a legszebb balatoni település, Hévíz is egy könnyed nekirugaszkodás: ezen nem múlhat a vállalkozás sikere.

Mindez nem zavarja a menetrend szerinti üzemelést, ami már élesben bizonyított. A teljes egészében számítógép felügyelte és vezérelte rendszer számos, korábban talán össze sem illesztett alkotóelemből épült, de ahogy említettük, tökéletesen működőképes. A komputer belsejébe nem láthatunk bele, két monitorján azonban követhetjük az aktuális történéseket: a szabad és foglalt vágányokat, a szerelvények mozgását, és a menetrendszerűséget biztosító órát is. A vonatok járatása egy önmagába visszatérő folyamat, tehát ismétlődik – ha lemaradtunk volna valamiről, később vagy egy másik alkalommal újra megfigyelhetjük.

Ez a terepasztal biztosan számos külföldi turistát is vonz majd, hiszen a vonalszakasz nemzetközi ismertsége nagy. Nekünk, szomszédos országbelieknek szerencsénk van, hiszen mindössze néhány órás vonatozással összehasonlíthatjuk az élőt és modelljét. A magunk részéről mindkettőt láttuk, és mindkettőt másoknak is ajánljuk.

A Fekete-erdőtől Bergengóciáig

A második nagy attrakció (ha az óra járásának megfelelően haladunk tovább a csarnokban) megint csak külföldi tájakra kalauzol. A fő állomása után Nürnbergnek nevezett, teljesen önálló, a többivel nem kapcsolt komplexum szinte megszámlálhatatlan állomáson, a közöttük kígyózó, alig követhető, vagyis nehezen kiismerhető sínrendszeren kívül két évszakot modellez. Egy hegyvonulat, vagy inkább dombvidék választja el egymástól a hóba burkolózott Nürnberget és a Fekete-erdőt, illetve egy képzeletbeli pályaudvar körül elhelyezkedő városokat.

Rögtön mentegetőzéssel kezdjük: két fényképezőgéppel, köztük egy profi, tükörreflexes, hatalmas fényerejű, félmilliós objektívjével sem sikerült használható minőségű képeket készítenünk a havas tájról. Pedig látszatra ott a legtöbb a fény, de valahogy elvesztek a kontrasztok, hiába próbáltuk több beállítással megragadni a pazar témákat. Köztük a lógó jégcsapokkal díszített bajor parasztházat, a kora reggeli, még üres téren pihenő karácsonyi vásárt Nürnbergben, vagy a hegyek között kanyargó, rafinált hurokban végződő fekete-erdei látképet. Higgyen hát képekkel nem illusztrált szavainknak a kedves olvasó: ha elkészül az észak-bajor nagyváros bonyolult vasútállomása, itt ácsorognak majd legtöbbet a gyerekek és (korban) felnőttek.

Egy nagy váltással Szászországban találjuk magunkat. Bad Schandaunál léptek be az egykori, Berlin–Budapest között közlekedő vonatok, vagy a legendás Vindobona expresszek, de ma sem kisebb a forgalma a cseh határon fekvő állomásnak. De nem ez, és nem is az Elba völgye a fő motívum ezen az asztalon, hanem egy képzelet szülte állomás, ahol a német városok legérdekesebb részletei, hírességeik szülő- vagy lakóháza pontos másolatban jelenik meg. Már látni a szájukat tátó, felfedezésüket örömkiáltással jelző német vendégeket, ahogy konstatálják: mindaz, amire kulturális múltjuk alapján büszkék lehetnek, tárgyiasult egy városkában. Ahol villamos is jár, nem ritka, de ritkán jól megkomponált témaként. A modellvillamosnak (is) nagy átka a kis terület, sokszor mohóságból, a „kevesebb jobb lenne” elvet a sutba dobva építik a terepasztalokra, természetesen a nagyvasút mellé. Itt viszont akkora a város, annyira egyértelműen el van választva a pályaudvarától, hogy nemhogy zavaró lenne, egyenesen logikus kiegészítése a vasútközlekedésnek. Az egyvágányos vonal kitérővel engedi el a szembeforgalmat, és még egy remíznek is jutott hely. Máris invitáljuk a „városi vasút” barátait, mintaüzemet fognak látni.

A korunk modern vasútját bemutató kiállításrészletet szintén digitális vezérlés viszi majd, ennek előkészületei ottjártunkkor is zajlottak. Addig is kézi vezérléssel tesztelhető a pálya és a már meglévő járműállomány. Mivel a Semmeringbahnhoz képest jóval nagyobb és nyíltabb területet kell elképzelni, ezért változatosabb komplexumról van szó. A több mint húszvágányos Nürnberg, és a képzeletbeli, kilencvágányos másik pályaudvar is szerteágazó vasútüzemet mutat be, és itt sem lesz kisebb a közönség elismerése, mint az előbbinél. Egy mellékvonal kivételével felsővezetéket kap a teljes asztal – nem irigyeljük a karbantartókat és a takarítókat a záróra utáni feladataikért.

Hazaértünk: a Zala vasúti rendszer

Mit sem érne egy ekkora kiállítás magyar téma nélkül. Sőt mondhatjuk, ha felfigyelünk másoknál a nemzeti érzület megnyilvánulásaira a globalizáció kellős közepén, nekünk sem kell elrejtenünk büszkeségünket, hogy egykoron egy magyarországi vasút jelentett etalont Európa számára. Ennek okán jött létre az egyetlen hatalmas asztalt, de szerteágazó, jellegében különösen változatos vasúti rendszert bemutató, belső használatban Zalának nevezett produktum.

Aki elindul az egyik végéről, sokáig nem fog unatkozni. Bár ez a része lesz kész legkésőbb, mégis a Déli pályaudvartól kalauzoljuk virtuális kirándulásra a kedves olvasót. Tehát az északi végállomás a Déli, méghozzá eredeti kivitelében, a fa csarnoképülettel, az Alkotás útra majdnem rálógó fordítókoronggal. Természetesen a másik széles aszfaltút, a Krisztina körút is megjelenik – a villamos is ott kanyarog majd rajta. A Márvány utcai híd sem az utóbbi idők vívmánya, nem is maradhat le, ahogy a régi indóházak és a mozdonyszín is helyet kap. És persze ugyanúgy a gellérthegyi alagútban tűnnek el a vonatok, hogy Kelenföld fölött bukkanjanak elő újra.

A második állomás tehát Kelenföld, ami egyszerűsített formájában fér csak el a terepasztalon. Többek között itt fordulnak majd meg a mozdonyvontatású és nem ingajáratú vonatok, egy fejpályaudvaron ugyanis a számítógép vezérlésű vasútüzem az emberi beavatkozástól (lecsatolás, kihúzás, gőzmozdonyok nélkülözhetetlen fordítása) összezavarodna. Ezért nagyszabású tolatásokat sajnos nem láthatunk, de ne szomorkodjunk, lesz elég motor- és ingavonat a sűrű forgalomhoz.

Vonatunk átlép néhány kilométert, és Székesfehérvárra érkezik. Itt sem feltétlenül a mai, kissé lélekölő miliőt kapjuk hű másolatként, hanem egy dicsőbb, a külsőségekre többet adó állomást figyelhetünk meg. Megint nagyobb ugrás a térben, és az elágazóállomásra, Balatonszentgyörgyre érkezünk. Tudta, hogy megépültekor még a tíz kilométerre fekvő Keszthely nevét viselte? Ma már a kisváros saját megállót kapott, és egy keszthelyi múzeumban bizony nem lett volna stílszerű, ha pont Keszthelyt nem modellezik. Méghozzá a Balatonnal, híres szállodájával, kikötővel, stranddal, hajóval, és persze a Festetics-kastéllyal. Ami egy rövid pihenő során a két teraszról pompázatosan tárul elénk – 1:1-es méretarányban is. Tovább a tóparton Badacsonyig vonatozhatunk, romantikus, szőlőhegy alatti kanyargással. Aztán Sümeg a várral, amit egy hegylánc választ el a Fekete-erdőtől. Bár itt karnyújtásnyira van egymástól a két sínrendszer, nem találkoznak. Pedig milyen érdekes kirándulást tehetne Zalába az ICE-T, vagy fordítva, Nürnbergbe egy nohabos sebesvonat...

Kikkel és miből épült?

Vélhetően lesz majd fórum, ahol ábécésorrendben, senkit ki nem felejtve felsorolják az összes résztvevőt, mi viszont erre nem vállalkozhatunk, ezért az ötletgazdát, annak felkarolóját és a technikai „vezért” említjük név szerint, sorrendben: Egly Tibort, dr. Czoma Lászlót (a Helikon Kastélymúzeum igazgatóját) és Martisz Gábort.

Csak a Semmeringen három árnyékpályaudvar, egy-egy kilenc-, illetve háromszintes spirál, továbbá két hurokfordító található. Tizenhét szerelvényegységet tartalmaz a menetrend, és a valóságnak megfelelően a tolómozdonyok gépmenete színesíti a mozgást. Az osztrák szabványtól különböző jelzőrendszer legyártását a Krois vállalta. Nürnbergnek sem kell pironkodnia a járműállománya miatt. Vagy csaknem kétszáz önjáró egység bárhol fellelhető? A Tillig Elite sínrendszerét (ezt használták mindenhol) a Fleischmann nürnbergi székhelyének tisztelegve a névadó állomáson Fleischmann Profi egészíti ki. Mindenhol máshol Tran gyártmányú, szervomotoros váltómozgatást találunk. A digitális technológia lelke Lenz, sokat segített a Tran, a Viessmann, és sokan mások. A járműállomány törzsét Fleischmann-modellek adják, de a Trix és a Gützold is hozzájárult a megvalósuláshoz.

A magyar terepasztalon tizennégy V43-ast, öt V63-ast, három Nohabot, hat Szergejt, öt Csörgőt, ötvenkét Tillig Y, tizenöt Bygmodell IC-kocsit, továbbá három és fél tucatnyi Fuggerth-személyvagont találunk. Van Piko Desiro, és persze az egyedi gyártmányok: 601, 651, 376, 275, 424 és társaik. Mind működik, mind digitális – egy magyar műhely termékei, AN2 néven futnak.

Az ezernyi épület szállítását a Faller vállalta. Tonnányi árujuk érkezett, messze a listaár alatt. Ahogy a fent említett cégek sem az egyszeri hasznot akarták lefölözni. Persze pont az épületekkel nem volt olyan könnyű dolguk az építőknek; számos egyedi átalakításon kívül az összeset össze kellett rakni, frizírozni, és hát a téli tájat sem készen árulják. Ha tanácsra vágyna, biztos tudnak majd segíteni a kiállításon.

Nem fér bele az újságba minden állomás részletes bemutatása. Legyen elég, hogy megemlítjük, Nagykanizsa és örök megyebeli riválisa, Zalaegerszeg is helyet kapott, a Budapesttől legtávolabbi végpont pedig a dombvidéken kanyargó vonalon elérhető Őriszentpéter. Mindenesetre nekünk a három, majdnem kész asztal közül ez a legkedvesebb, vagyis a magyar motívumok hibátlan megjelenítése. Az ismerős tájért? Vagy esetleg a mindennap látott járműállományért? Netán a régmúlt dicsőségét visszaidéző különleges modellekért, amiket csak ide gyártottak: a hatalmas 601-es, a robusztus 424-es, a mókás 275-ös? (És ez csak ízelítő, hiszen a szerző olyan egyedi, vagy kisszériásnak is jóindulattal nevezhető példányokat látott, hogy a maga részéről bele is bolondult volna, ha nem tesz le már régebben a magyar témákat megvalósító modellezésről...) Vagy szokott látni méla unalmat árasztó embereket, akiknek egyszerre öt Fuggerth Szili van a kezükben, de nem tudják hová tenni, mert mindenhol Bobók és más dízelek tanyáznak?

Azt javasoljuk, csak erre a (nagyjából 150-200 négyzetméteres) részletre az érdeklődők hagyjanak maguknak egy másik napot. Nem érdemes kutyafuttában végigrohanni: az ottjártunkkor osztályrészünkül jutott kétszer 12 is kevésnek bizonyult a látottak feldolgozásához, hiszen bajosan tudnánk visszaidézni a vonalvezetést, a csatlakozásokat, elágazásokat. És mi lesz, ha látszólagos összevisszaságban egyszerre többtucatnyi vonat mozog majd rajta? Szívesen veszíti szem elől az egyiket, mert közeledik a másik? Ugye nem? Tehát visszatérni érdemes. A kiállítóknak pedig azt tanácsoljuk, lessék el a strandüzemeltetők praktikáit: ők bérletet árulnak, a napijegynél valamivel olcsóbban, és biztos nem is megy másik fövenyre a kuncsaft. Igaz, itt jó néhány száz kilométeres körzetben nincs „konkurens” vasútmodell-kiállítás, de jobb a visszatérő vevő, mint az egyszeri, nemde?

A címben ígért öt témából háromról tehettünk említést, de lesz egy Märklin- és egy miniatűr, Z-s méretarányú asztal is. A témaválasztás, a hely mérete és a kivitelezés minősége túlmutat a szórakoztatás egyébként fontos és nemes feladatán. Biztosan sokan látogatják majd a minőségi vasútmodellezés barátai a kiállítást. Tanulmányi kirándulásokat is el tudunk képzelni, ahol nem pusztán a játékra rácsodálkozás, de az ismeretterjesztés, a közösségi közlekedés speciális aspektusból való bemutatása is szerepet kap. Bátor kezdeményezés, izgalmas tartalommal párosulva: meglepődnénk, ha nem látnák saját szemükkel önök is hamarosan.

Kép és szöveg: Jermann Kálmán

Múltidéző sorozatunk korábbi írásai

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Röviden

Még több hír
imedia01 aeropark140 megegyet-logo-atlatszo Depositphotos-Logo-Dark 01_irany_badacsony tapirlogo gt vamav-logo skyart140
© iho.hu