Boeing 787: ma először utasokkal

iho/repülés   ·   2011.10.26. 08:55
B-787ANA_kicsi_cr

Az NH7871-es különleges charterjárat helyi idő szerint 12.20-kor száll fel Tokió Narita repülőteréről, és négy és fél órás repülés után érkezik Hongkongba. A fedélzeten a Boeing és az All Nippon Airways vezetői, VIP-vendégek és újságírók lesznek, 100 economy-ülésen repülhetnek fizető utasok, hat business-class jegy is elkelt, ezek ára jótékonysági célokra megy. A tokiói reptéren egész napos ünnepséggel köszöntik a gép forgalomba állítását.

A kibocsátó légitársaság, az ANA szeptemberben vette át az első, kompozitépítésű Beoing 787-esét, vagy három évvel az eredetileg tervezett időpont után, azóta megérkezett a második is. Noha az első kereskedelmi repülés külföldre vezet, csak decemberben állítják be a gépeket nemzetközi járatokra, először Tokió Haneda és Peking között, majd januárban indul az első igazi interkontinentális 787-es járat, a Tokió–Frankfurt.

November elsejétől tehát még egy hónapig belföldi járatokon repül a két 787-es, az első két célállomás Okayama és Hiroshima lesz.

Ugyancsak mára várható a Boeing negyedévi mérlegjelentése, amely az elemzők várakozása szerint láthatóvá teszi a 787-es program financiális hátterét, vagyis kiderül, mikortól válik igazán profitábilissá a hatalmas csúszást és emiatt hatalmas költségnövekedést elszenvedett program. Az eddigi legrosszabb jóslatok szerint a Boeingnek 1101 gépet kell eladnia a 787-esből ahhoz, hogy a repülő behozza a fejlesztés költségeit, jelenleg több mint nyolcszáz példányra van fix megrendelés, és a cég hatalmas erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy felgyorsítsa a gyártást és a gépek átadását. De elemzők szerint így is közel tíz év is eltelhet, amíg a világ első kompozitépítésű utasszállítója profitot kezd termelni.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.