Csak jövőre szűnhet meg a lyukasztás

iho   ·   2014.02.11. 09:27

Mint beszámoltunk róla, a BKK elégedett a teszteléssel, amely nem az utasok miatt, de elhúzódik. A BKK nem ír ki külön tendert a metrókapukra – írja a Népszabadság. A pályázaton a teljes műszaki megoldásra együtt kérnek majd ajánlatot. A beszerzési eljárás már elindult, jelenleg az előminősítési szakasznál tartanak. A tender kiírásának időpontjáról egyelőre nincs információ.

A járműveken lévő több ezer jegykezelő cseréjét, illetve a metrókapuk telepítését a számos hatósági engedély beszerzése miatt eleve a második ütemre tervezték, 2015-re. A megvalósítást eredetileg a közbeszerzési eljárások sikeres, 2013-ra tervezett lezárása után kezdték volna meg, míg a papírjegyek és bérletek cseréjéhez már idén hozzákezdtek volna.

Első ütemként 300 jegy- és bérletkiadó automatát telepítenek idén március és 2015 első negyedéve között. Az automaták egyelőre csak a jegyek és bérletek éjjel-nappali árusítását szolgálják, de a virtuális jegyek megjelenésekor átállítják az új rendszerre. Ebből valószínűleg csak 2015-ben lesz időalapú jegy.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.