Egy majdani S-bahn rendszer jegyében

iho   ·   2015.12.17. 08:45
00kicsi

A híd a teherszállítás csökkenésével (és az állomási darabáru-feladás megszűntével) majdhogynem funkcióját vesztette: az esztergomi vonalról a Körvasút, Rákos, Ferencváros felé elenyésző forgalom volt az utóbbi jópár évben. Aztán megjelent az elővárosi vasúti forgalom új koncepciója, amelyben a 2-es és a 150-es vonalakat összekötő szerelvényekről is szó esett. A felújítások, az infrastruktúra alkalmassá tételének első mozzanata a 70-es vonal fölött átívelő híd vágányfelújítása volt.

A leendő vasúti összeköttetés térképe. A képre kattintva galéria nyílik

A Pilisvörösvár–Kunszentmiklós-Tass viszonylatban közlekedő tervezett járatok budapesti szakaszának Rákospalota, M3-as felüljáró és Angyalföld, Szent László út–Berlini utca átjáró közötti szakasz vágányának cseréjét 2015 szeptember eleje és december eleje között végezték.

Amikor még át lehetett haladni: anyagvonatot húz a Nohab a 2-es vonal felől (Kadocsa Gyula felvételei)

A szakasz egy részén új betonaljakra rögzítették a sínszálakat, másik részén látszólag használt, máshonnan kimentett, szerelt vágánymezőket használtak fel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.