Erdélyi sztráda: szerződésbontás

iho   ·   2013.04.02. 09:35
Dan Şova infrastruktúrafejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter azt reméli, hogy április végéig sikerült megállapodásra jutni az Észak-erdélyi autópályát építő Bechtel amerikai vállalattal a szerződésbontást illetően, írja a kronika.ro.

A miniszter csütörtöki Kolozs megyei látogatásán elmondta, a múlt héten sikerült a kormánynak kifizetnie a „Boc-kormány által hátrahagyott” 50 millió eurós adósságot. Azonban a kormánynak még kártérítést is kell fizetnie a sztrádaépítő vállalatnak, ennek összege kapcsán azonban a miniszter nem kívánt most találgatásokba bocsátkozni.  A kormány hamarosan új versenytárgyalást fog kiírni a meg nem valósított sztrádaszakaszokra.

A 415 kilométeres, Bors–Brassó-autópályát teljes egészében a Bechtelnek kellett volna megépítenie. Az elmúlt nyolc évben azonban csak 52 kilométer készült el a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres között.

Kapcsolódó hírek