Ferihegy: az első hó!
Egy repülőtér számára a mi éghajlatunk alatt a tél az igazi próbatétel ideje. Sok hónapon keresztül tétlenül pihenő gépsorok indulnak meg és próbálják – ritkán gondolunk ebbe bele igazán – a lehető legrövidebb idő alatt elképesztően nagy területeken letakarítani a burkolatot.
Mert az egy dolog, hogy mondjuk a Körúton oldalra kaparják a havat, betemetve az ott parkoló jobb sorsra érdemes autókat, és hogy aztán a latyakban nyugodtan kacsázhassanak, csúszkálhassanak a hógyakorlatlan úr- és hölgyvezetők.
De egy ferihegyi leszállópálya három kilométer hosszan és negyvenöt méter szélességban kell, hogy tiszta legyen, biztonságosan tudja fogadni a leszálló gépeket, amelyek nem várhatnak a végtelenségig a levegőben. Egy ferihegyi pályát megtisztítani, ahol sok emberrel a fedélzetükön a köznapi autózáshoz mérten elképzelhetetlen sebességgel érintenek betont a gépek: másfajta felelősség. Nem beszélve a gurulókról, az előterekről.
A hóesés az, amikor a legmodernebb közlekedési forma szembesül az őstermészet erejével. Nem kell legyőzni a természetet, de meg kell tanulni sikeresen együtt élni vele: ha a reptér üzemképes, nyitva marad, akkor az a reptéri emberek sikere.
