Gatyába rázza a BKV a Van Hoolokat

Ács Attila   ·   2013.05.31. 09:00
bilikekvanhool_fooldal

Történelmi fordulópont volt a 2009-es év a BKV életében, hiszen korábban még nem volt rá példa, hogy a cég használt buszokat vásároljon külföldről. A döntést a kényszer szülte, de nem bánták meg: a Van Hoolok beváltak, korukhoz képest jól teljesítenek, így a cég 2011-ben szólókat is vásárolt, sőt a későbbiekben is szívesen frissítené ezzel a márkával a járműparkját.

Az AG300-asok azonban már 12 évesek is elmúltak, a nyolc év brüsszeli és a közel négyéves budapesti szolgálat mostanra igen erőteljesen meglátszik rajtuk: megértek a felújításra (mint ismeretes, takarékossági okokból ez a 2009-es forgalomba állításukkor elmaradt).

A BKK közleménye szerint a közeljövőben mind a 32 busz „arculatjavítási rekonstrukción” esik át, ennek leglátványosabb eleme lesz, hogy megkapják a bilikék flottaszínt, de megújul az utastér is: többek között a burkolatokat és a kárpitokat világosabbra cserélik, megnövelik a világítás fényerejét és a vandálok által leginkább kedvelt felületeket védőfóliával vagy grafititaszító anyaggal vonják be.

Megújulnak a csuklós Van Hoolok – a képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: BKK)

Kapcsolódó hírek