Jöhetnek az emeletes vonatok!

iho   ·   2016.06.15. 18:45
00kicsi

A – feltehetőleg emeletes – motorvonatok beszerzése nagyot lendítene Budapest elővárosi forgalmán – idézi Csépke András MÁV-Start vezérigazgatót a magyaridok.hu. A közbeszerzés tervét már a 2016-os IKOP-pénzek szétosztásáról szóló kormányközlemény is említette, ebben a kommünikében harminc járműről volt szó, ez bővült ötvenre a legutóbbi sajtóértesülések szerint.

Csépke András szerint mindenképp megéri emeletes járműveket beszerezni, a jármű egy ülőhelyre jutó tömege mintegy húsz, az élettartamköltsége közel ötven százalékkal alacsonyabb a hagyományos szerelvényekénél, és a fenntartásuk is olcsóbb. A több európai országban már eredményesen közlekedő (ne felejtsük, a hatvanas-hetvenes években az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország és Románia is szerzett be emeletes szerelvényeket) vonatok utascseréje sem sokkal hosszabb, mintha egy szintre kellene ki-beszállniuk az utasoknak, és a – néha mondvacsinált – űrszelvényproblémák sem valósak minden esetben. A közbeszerzés egyik várományosának, a Stadlernek a KISS fantázianevű emeletes motorvonata ugyanis mindössze harminc centiméterrel magasabb a ma is közlekedő egyszintes FLIRT-nél.

Stadler KISS, az egyik várományos?<br>(forrás: wikipedia)

Az elővárosi forgalomban megfelelőek lennének ezek a vonatok, a csúcsidőben szükséges 380-460 ülőhely egy járműben elhelyezhető, szóló FLIRT-ből ehhez hármat kellene csatolni, ami igen hosszú szerelvényeket eredményezne.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek