Kis repedések az óriási repülőgépen

iho/repülés   ·   2012.01.09. 08:03
A380_cim

Az európai gyártó mérnökei azon a Qantas-380-ason fedeztek fel három milliméter hosszú repedéseket a szárny borítását rögzítő elemeken, amely 2010 őszén hajtóműrobbanás miatt kényszerleszállást hajtott végre Szingapúrban. Az Airbus nyilatkozata szerint néhány repedésről van csak szó, amelyek keletkezése nem függött össze a hajtóműproblémával, és amelyekhez hasonlókat két gyári tesztgépen is találtak.

A Qantas egy 380-asa egy szingapúri társaságában, még Toulouse-ban, átadásra várva <br>(fotó: Airbus)

Az Airbus az Air Transport World számára adott nyilatkozatában megerősíti, hogy a repülésbiztonságot a hiba nem érinti, ezzel az európai repülésbiztonsági testület, az EASA is egyetért. A repedések eredeti gyártási problémára vezethetők vissza, javításukra pedig megvan a szükséges technológia. Ez azért fontos, mert komolyabb problémáról lenne szó, ha a repedéseket korai anyagfáradás okozná.

Az Airbus hamarosan nyilvánosságra hozza az eljárást, amelynek alapján az A380-asokat üzemeltető légitársaságok is meg tudják vizsgálni a gépet, de a javítást elég végrehajtani a négyévenkénti karbantartások alkalmával.

Kapcsolódó hírek