Leszakadt a felsővezeték Rákosrendezőnél

iho/vasút   ·   2018.02.05. 11:01
Hétfőn reggel nem sokkal kilenc óra előtt Rákosrendező állomáson több vágány fölött is leszakadt a felsővezeték. Emiatt a Nyugati pályaudvar és Rákosrendező között nem közlekedhetnek a vonatok. A helyreállítás ideje alatt a Vác, illetve Veresegyház felőli vonatok csak Rákospalota-Újpestig közlekednek és onnan is indulnak. Az esztergomi vonatok ideiglenesen csak Angyalföld állomásig járnak és onnan indulnak vissza Esztergomba. Az érintett, vagyis a 2-es, 70-es és 71-es vonalakon akár jelentős késésekkel is kell számolni. A MÁV-Start azt ajánlja, hogy az utasok a kieső szakaszon vegyék igénybe a BKK járatait: a 12M és 14M metrópótlókra a Lehel térig, onnan a Nyugati pályaudvarig az M3-as metróra a BKK elfogadja a vasúti bérleteket.
Rákosrendezőnél több vágány felett is leszakadt a felsővezeték. A váci vonatokat Rákospalota-Újpestről fordítják, az esztergomi járatok keleti végállomása Angyalföld. A prágai EC-k szép nagy fordulóval, a Királyvágányon keresztül közlekednek
A prágai Metropolitan Eurocityk a műszaki hiba miatt kisebb városnéző körutat tesznek: a Körvasúton, majd Kőbánya-felsőt Kőbánya-teherpályaudvarral összekötő, úgynevezett Királyvágányt használva közlekednek a Nyugati és Rákospalota-Újpest között.
A Tahi utcai gyalogosfelüljárónál dolgoznak a felsővezetékesek

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek