MRSZ: továbbra sincs repülés

iho/repülés   ·   2011.12.30. 16:02
cim3

A Magyar Repülő Szövetség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala közti vita tovább tart, a szövetség által üzemeltetett gépek továbbra is a földön maradnak.

Mint korábban jeleztük, az NKH döntése szerint a karbantartási engedély ideiglenes szüneteltetése, amelyet maga a szövetség kért a karbantartási rendszere átalakításához, egyben a szövetség üzemeltetési engedélyének a felfüggesztésével is jár. A szövetség szerint ez a kettő nem kapcsolható össze, a hatóság az iho/repülés kérdésére is megerősítette, hogy a két engedély egymástól szét nem választható.

December közepén úgy tűnt, hogy egy hatósági auditálás véget vet a vitának és folytatódhat a repülés, de az átvilágítást a hatóság negatív értékeléssel zárta.

A Magyar Repülő Szövetség elnökének hozzánk is eljuttatott körleveléből kiderül, hogy az NKH négy észrevételt tett az audit nyomán: kifogásolta, hogy a vállalati megbízások pontatlanok, a hitelesített mérőeszközök és szerszámok rendje hiányos, a hatóság megállapítása szerint a raktározás a kézikönyvből átdolgozásra szorul, végül nem naprakész a karbantartás nyilvántartása.

Kecskeméti Tamás szerint „mindenképen kellett kifogást találni a ‚nem’ indoklására”, ezeket a „hiányosságokat”  két munkanapon belül tudják pótolni. „Kiváncsi vagyok, mi lesz a következő kifogás?” – teszi fel a kérdést körlevelében az MRSZ elnöke, és azt is elgondolkodtatónak tartja, miért nem kapták meg hamarabb az audit eredményéről az értesítést.

A szövetség elnöke felteszi a kérdést: „mi készteti a Hatóságot erre a fajta magatartásra? Mint azt a kollegáktól tudom, ez a fajta agresszivitás nem új keletű és történelmi okokra visszaveztehető személyes gyökerei vannak: Számtalan példát küldtetek el hozzám a korábbi diszkriminációkra (pozitívra és negatívra egyaránt) és évekre visszamenően mindig ugyanazon néhány személy neve vetődik fel” – hangzik Kecskeméti Tamás körlevele, majd annak szándékáról beszél, hogy valakik szét akarják verni „az ország egyetlen nem ‚papír alapú’, hanem valóságos EU konform személyzeti struktúrával rendelkező nem kereskedelmi üzemben tartóját”.

Az MRSZ elnöke jelzi, hogy a szövetség kész nemzetközi segítséget kérni, felvette a kapcsolatot a Nemzetközi repülő Szövetség, a FAI vezetőivel, konzultációt kérve. Ugyanakkor arra kéri a sportrepülőket, ne tegyenek lépéseket a szomszédos országok hatóságaihoz történő átjelentkezésekre. „Tudom, hogy egy klub már átjelentkezett, de nem szeretném, ha ebből tömegmozgalom lenne. Nekünk itthon kell otthon lenni és biztos vagyok benne, hogy erre nem kell túl soká várni” – hangzik Kecskeméti Tamásnak, a Magyar Repülő Szövetség elnökének a klubokhoz, MRSZ-tagokhoz írt körlevele.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.