Szuhoj Superjet: folytatódik a fejlesztés és a gyártás

iho/repülés   ·   2012.05.23. 12:00
cim2

A Superjet-program a katasztrófa ellenére halad tovább. „A fájdalom örökre velünk marad, de továbbra is bízunk a gépben és annak biztonságában” – hangzik a Superjet International vezérigazgatójának írásos nyilatkozata. Nazario Cauceglia, az orosz konstrukciót fejlesztő és gyártó nemzetközi konzorcium vezetője jelezte, a baleset nem befolyásolja különösképpen a regionális utasszállítóval kapcsolatos gyártási és piaci terveket.

A napokban jelentette be a típus első amerikai vásárlója, a mexikói Interjet, hogy a baleset ellenére az év végéig átveszi és forgalomba állítja az első SSJ-100-t a megrendelt 15 gépből.

Mint arról többször beszámoltunk, a repülőgép egyik protopéldánya május 9-én Indonéziában egy bemutatórepülés során hegynek ütközött, a személyzet és mind a 45 utas életét vesztette. Az SJI vezetője szerint a gép a balesetig több mint 800 órát repült, és ezalatt nem volt vele komoly technikai probléma.

A katasztrófa kapcsán egyébként a vizsgálatot orosz szakértők és a gyártó cég bevonásával az indonéz hatóság végzi. Megtalálták a pilótafülke hangrögzítőjét, de továbbra sincs meg a fedélzeti adatrögzítő, amelynek révén az ütközés pillanatáig végigkövethető a gép mozgása, a kormányszervek és a hajtómű munkája, a pilóták tevékenysége és a repülőgép rendszereinek állapota, vagyis világosabb kép arról, hozzájárult-e valamiféle technikai probléma a balesethez.

Az eddigi jelek a nemzetközi szaksajtó értékelése szerint nem mutatnak ilyen összetevőre, de a vizsgálat lezártáig nem lehet semmi biztosat mondani erről. Annyi tény, hogy a személyzet a rossz látási viszonyok között süllyedésre kért engedélyt az irányítástól, méghozzá kisebb magasságra, mint a környező hegyvidék legmagasabb csúcsai.

Kapcsolódó hírek