Új szerelvények is jöhetnek a hármas metróra

iho   ·   2013.03.07. 08:55

A hármas (észak–déli, kék) metróvonal eléggé lemaradt idősebb testvére mögött: sem a pálya, sem az állomások, sem pedig a járművek jó részének állapota nem megfelelő. A pályafelújításra, a vágányok beszerzésére és beépítésére a BKV folyamatosan pályázik, de felcsillant a remény a járműtender kiírására – még a jelen uniós költségvetési ciklusban. Kellően gyors előkészítés esetén ugyanis még juthat a jelen költségvetés forrásaiból harminc elöregedett szerelvény cseréjére pénz.

A Világgazdaság Dorner Lajosra, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnökére hivatkozva megjegyzi: az új járműveknél gyorsabban, könnyebben beszerezhetők használt, a jelenleg futó orosz típusokhoz hasonlító, ám jobb műszaki állapotú metrókocsik is, a civil szervezet vezetője szerint a BKV szakemberei már fel is térképezték a kínálatot. Annak idején a szocialista blokkot többségében a Mitiscsinszkij (ma Metrovagonmas) gyár szerelvényeivel látták el, az egyes országokban futó metrók között csak kisebb eltérések vannak.

A metró továbbépítése összefügg a „Káposztásmegyer vasúti és egyéb fővárosi közösségi közlekedési fejlesztésének támogatása” nevű projekttel, amelynek terveire a Városkutatás Kft. kapott a BKK-tól nemrég egy 18 millió forintos megbízást.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.