Újabb beruházásokat tervez a Stadler Magyarországon

MTI   ·   2011.12.23. 08:33

Az előzetes adatok szerint 2011-ben rekord árbevételt ér el a Stadler-csoport, forgalmuk meghaladja az 1,4 milliárd svájci frankot, és a meglévő megrendelések alapján jövőre ez 2,5 milliárd svájci frankra emelkedhet – mondta Peter Spuhler, a svájci cégcsoport tulajdonos-vezérigazgatója.

A Szolnokon lévő, alumínium kocsiszekrényeket hegesztő üzemük bővítése folyamatban van, erről korábban szándéknyilatkozatot írtak alá a polgármesterrel. Szolnokon olyan klaszter kiépítését is támogatja a Stadler, amelynek tagjai a vonataik összeszerelésében beszállítóként vennének részt. A térség szóba kerülhet akkor is, amikor a cégcsoport által gyártott járművek forgóvázainak felújításához keresnek helyszínt.

Ha kedvezően alakul a piac, akkor Magyarországon az eddigi beruházásoknak megfelelő összeget, azaz 20-25 millió eurót is befektetnének, ez 200-250 új munkahelyet jelentene – közölte Peter Spuhler. A Stadler tulajdonosa elégedett a pusztaszabolcsi karbantartóbázis munkájával, ahol a Flirt vonatok mellett a Bombardier cég által gyártott Talent motorvonatok karbantartását végzik október eleje óta. A pusztaszabolcsi járműjavító európai referencia-központtá nőtte ki magát, legutóbb a Westbahn linzi karbantartó műhelyének létrehozásakor szolgált alapul.

A vezérigazgató bízik abban, hogy a már kiírt GYSEV-közbeszerzés mellett hamarosan megjelennek azok a járműtenderek Magyarországon, amelyeken indulni tudnak. Példaként említette, hogy a Flirt motorvonatok mellett ajánlatot tudnának tenni egy budapesti villamosbeszerzési tenderen, de érdeklődnek a budapesti kisföldalatti-szerelvények, illetve fogaskerekű járművek és HÉV-kocsik szállítása iránt is.

A svájci központú vasúti gépjárműgyártó Stadler Rail-csoport négyezer munkavállalót alkalmaz nyolc országban. A Stadler a magyar piacon 2005 óta van jelen három leányvállalatán keresztül. Eddig több mint kilencmilliárd forintot fektettek be Magyarországon és 300 munkavállalónak adnak munkát.

Kapcsolódó hírek