Vasúton autózni élvezet

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.11.08. 06:29
kiskep_01

Az Indóház októberi számában megjelent „Szendergő sofőr is célba ér” című cikkünkben a ČD és a ZSSK közös autószállító programját mutattuk be az olvasóknak. Röviden fölvázolva arról van szó, hogy Prága és Kassa, valamint Prága és Poprád (Poprad) között két éjjeli és egy nappali járaton az utasok gépjárműveinek elszállítására is lehetőség van. A sofőr alszik, autója pedig vele együtt pihen a speciális autószállító kocsin. A célállomáson pedig kipihenve ülhet be autójába az utas, s folytathatja útját gumikeréken.

Az autószállító vonat két kocsija csaknem tele van Prágában<br>(fotók: a szerző)

A szolgáltatást igénybe vevők száma évről évre nő, talán ezért is döntött a ZSSK szlovák vasúttársaság a szolgáltatás bővítése mellett. Az idei menetrendváltástól, azaz december 15-étől már a szlovák főváros és a kelet-szlovákiai Homonna (Humenné) között is lesz autószállító járat. A tervek szerint az éjjeli 614/615-ös Zemplín gyorsvonaton ingázik majd az autovlak (Autozugból fordított kifejezés). Egyelőre a tarifáról még nincsenek hírek, de már nyíltan beszélnek a szolgáltatás próbaüzemének bevezetéséről. Sőt, Pozsonyban már folynak is az előkészületek a háttérszolgáltatások kialakításán és az erre a célra fenntartott vágány felújításán.

A sofőrök hálókocsiban nyújtózhatnak ki, s ha kedvük tartja, akár egy Pilsner Urquellt is leguríthatnak alvás előtt

Annyit már ki lehet olvasni a végleges menetrendtervezetből, hogy a Zemplín gyorsvonat Pozsonyból 23:40-kor indul majd (erre legalább két órával indulás előtt föl kell pakolni az autót), s a célállomásra pedig reggel 8:34-kor érkezik. A ZSSK információi szerint egyelőre 4–6 autót szállíthat az autovlak naponta oda és vissza. Érdekes lesz figyelni a vonat-összeállítás változását, mivel a Zemplín gyorsvonat már napjainkban is 13 kocsit továbbít (5 hálókocsi, 2 fekvőhelyes kocsi és 6 másodosztályú kocsi), s Tőketerebestől (Trebišov) Homonnáig két Búvár húzza a szerelvényt.

A legfontosabb paraméter: árjegyzék a Prága–Kassa, valamint Prága–Poprád között. A Pozsony–Homonna viszonlatban még erről nincs információ

Tegyük fel a kérdést: ha Csehországban és Szlovákiában működik és jövedelmező a szolgáltatás, akkor máshol miért ne működhetne? Persze van autószállítás Németországban, és a Berlint körülvevő országokban, de miért nincs például Budapest és Berlin között, vagy legalább Budapest és Prága között? Olyan összetett lenne létrehozni a szolgáltatást? Megfelelő emberekkel és kellő akarattal megoldható lenne.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek