787-es repülési tilalom: nem a túltöltés az ok?

iho/repülés   ·   2013.01.22. 18:00
cim_anakenyszer

Mégsem túltöltés okozta a január elején Bostonban történt indcidenst, amelynek során a JAL egyik 787-esének kigyulladt az akkumulátora. Az ügyet vizsgáló NTSB újabb részleteket hozott nyilvánosságra az eddigi megállapításokról, ezek közül a legfontosabb, hogy a fedélzeti adatrögzítő szerint az akkumulátor nem lépte túl a 32 voltos feszültséget.

Mint azóta többször hírül adtuk, a JAL gépének eseménye és később a másik japán Dreamliner-felhasználó, az ANA egyik 787-esének kényszerleszállása nyomán valamennyi üzemeltető kénytelen volt időlegesen kivonni a csak 14 hónapja forgalomban lévő, új techninkai megoldások tömkelegét felsorakoztató gépet.

Az NTSB közlése szerint a bostoni incidens során leégett akkumulátort röntgenvizsgálatnak vetették alá, majd a szakértők szétszedték és részletesen megvizsgálták. Most maguknak a celláknak a szétszerelését végzik, illetve alaposan elemzik más alkatrészek, kábelkötegek, biztosítékok, csatlakozók állapotát. Ugyancsak sorra kerül az akkumulátor működését vezérlő egység, a töltőrendszer, illetve magának a segédhajtóműnek az indítója, amelyhez ez az akkumulátor az energiát szolgáltatta.

Az ANA All Nippon Airlines, a 787-es kibocsátó légitársasága és mindeddig 17 géppel a legnagyobb üzemeltetője jelezte, hogy a kényszerleszálláskor elrendelt repülési tilalom azóta 320 belföldi és 51 nemzetközi járat törlését okozta, ami összesen 50 ezer utast érintett.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

InnoTrans 2024, második nap

iho/vasút   ·   2024.09.26. 13:00

Tizennegyedik alkalommal is megnyitotta kapuit a Berlin Messén a világ legnagyobb vasúti szakkiállítása és -vására. Škoda-újdonságok, kínai közúti villamos, Stadler-innovációk – és még néhány esemény szeptember 25-éről.