A Duna Aszfalt építi az M43-ast

iho/közút   ·   2012.10.09. 18:45

Szeptember 5-én a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. nem írta alá a szerződést a tendernyertes Duna Aszfalt Kft.-vel az M43-as sztráda továbbépítésére, mivel egy másik pályázó, az Euro Aszfalt Kft. megtámadta a döntést – olvasható a Délmagyar internetes oldalán.

A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban a napokban elutasította az Euro Aszfalt jogorvoslati kérelmét. Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta: még ebben a hónapban megkötik a szerződést a nyertessel, és az év végéig átadják a munkaterületet a kivitelezőnek. Ez azt jelenti, hogy a munkák rövidesen megindulhatnak. Ez azért is fontos, mert a romániai oldalon jó ütemben halad a beruházás. Az M43-as autópálya Makó és országhatár közötti szakasza 2014 nyarára készülhet el.

Kapcsolódó hírek