A feketén épült vasútvonal

iho/vasút   ·   2018.02.18. 16:15
rrx_deutsche_bahn_kislid

Mindeneseztre a Deutsche Bahn nem tud olyan papírt mutatni, amely szerint az érintett szakasz engedélyezési eljárását valaha is lefolytatták volna. Mindez azért fontos, mert egy zajszennyezés-ellenes szerveződés e mentén akarja megtorpedózni a vonalszakasz további működtetését. A szervezet megbízottja, Elka Wagner egy düsseldorfi ügyvédet, Clemens Antweilert bízta meg annak kiderítésével, vajon a vasútvonal rendelkezik-e a működtetéséhez szükséges, és törvényileg előírt igazolásokkal és engedélyekkel.

Wagner és ügyvédje előzőleg kereken egy éven át kutattak, és minden lehetséges módon igyekeztek betekinteni az engedélyeztetés okirataiba. De végül is kiderült, hogy sem a szövetségi vasútügyi hivatal (EBA), sem a mindenkori közlekedési minisztérium, sőt maga a Deutsche Bahn sincsen semmiféle, az engedélyeztetésre vonatkozó dokumentumok birtokában. Ennek alapján Antweiler jogosnak tartja, hogy kimondja: klasszikus engedély nélküli, illegális építkezésről van szó.

Diusburg, főpályaudvar. Innen Düsseldorf felé engedély nélkül épült a vasút?

AZ EBA-nak írt levelében ezért az ügyvéd követeli, hogy a pályaszakaszon a forgalmat korlátozzák, az esetleges kiépítési tervekről pedig mondjanak le, mindaddig, amíg a vasút a kért engedélyezési okiratokat elő nem terjeszti.

Amennyiben az illetékes bíróság a keresetnek helyt ad, Északrajna-Veszfália tartomány egyik presztízsértékű közlekedési projektjének kivitelezése még éveket húzódhat. A hárommilliárd eurósra taksált Rhein-Ruhr-Expressről (RRX) van szó, amellyel néhány éven belül Dortmund és Köln között tizenöt perces követési idő valósulhatna meg. Ehhez azonban szükséges a szóban forgó vasúti pályaszakasz kapacitásbővítése is.

Az EBA és a német vasút viszont elutasít mindenfajta egyezkedési kísérletet. Érvelésük szerint egy történelmi vasútvonalról van szó, amelyet 1845-46 folyamán engedélyeztek és építettek meg, és fennállása okán eleve védelmet élvez. Antweiler megjegyzi, hogy az építés idejétől függetlenül, mindenkor előírták valamilyen formában az engedélyeztetési eljárás lefolytatásának kötelezettségét, az említett vasútvonalnál ráadásul a köztes időszakban elvégzett egyéb építési beavatkozások esetében is hiányoznak ezek a dokumentumok.

Vajon egy magyar, vagy osztrák levéltárban megvannak a Budapest–Vác közötti vasútvonal eredeti engedélyeztetési dokumentumai, vagy kezdhetünk aggódni?

Próbázó RRX-szerelvények impresszív találkozása, talán egy engedélyek birtokában épült pályaszakaszon (forrás:vvr)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek