A próbajárat eredménye: jó az e-kisbusz, de drága

iho/közút   ·   2012.10.18. 12:42

Augusztus elején öt napig elektromos kisbuszt tesztelt kínai gyártója a szegedi trolivonalakon, munkanapokon az 5-ösön, hétvégén a 8-ason. A délmagyar.hu mai összefoglalója szerint egyelőre nem tér vissza a városba a jármű.

Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: nem volt probléma az eBUS-12-vel. Igazán azonban nem lehet egy hét alapján értékelni, ahhoz több tízezer kilométer megtételére lenne szükség.

A cégvezető információi szerint a gyártó tovább lobbizik a szakminisztériumnál, és támogatási forrásokról egyeztet, hogy megvásárolható legyen a jármű. Az ára egy jól felszerelt troliéval vetekszik. (Az új magyar–cseh troli darabja 800 ezer euróba, vagyis nagyjából 228 millió forintba kerül – a szerk.) Ehhez képest a kínai busz annál kisebb, a 12 méteres e-buszon 18 ülő- és 40 állóhely található, míg a troli 18,75 méter hosszú. Érdekességként a gyártó a lítiumionos akkumulátor élettartamáról azt mondta, 5000 feltöltésre alkalmas, azaz 5000 üzemi napot bír. Viszonyításul: az európai troligyártók „mindössze" 3-4 év garanciát vállalnak az akkumulátorra.

Az ügyvezető hozzátette: a visszajelzések alapján az utazóközönségnek tetszett, a járművezetőknek ugyancsak. A világ errefelé halad, hiszen a buszokkal és trolikkal szemben is előnyösebb az e-busz környezetkímélő üzemmódja miatt, és mert nem kötöttpályás– olvasható a szegedi portálon.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Durvul a helyzet Szegeden, végveszélyben a 170 éves Tisza-parti MÁV-örökség

iho.hu   ·   2026.05.19. 14:30

Miután a múlt héten elbontották a Szegedi Tudományegyetem kezelésében álló, az 1850-es évek második felében épült MÁV-közraktárak kisebb, 120 méter hosszú épületét, az átgondolatlan lépés kedvezőtlen visszhangjára reagálva az egyetem vezetése már az új kormány közlekedési és beruházási miniszterével tárgyalna kérdésben.