A Ryanair akar lenni az új Malév?

Szilágyi Károly   ·   2012.02.03. 16:00
ryan1cim

Megmentjük a Malév utasait – ezzel a szlogennel tartott sajtótájékoztatót a Ryanair vezérigazgató-helyettese. A társaság négy Boeing 737-800-ast telepít Ferihegyre, és ezekkel indítja be a járatait, péládul Londonba napi kettőt.

Tíz desztinációra napi egy, a többire heti három-négy alkalommal repül majd az ír fapados, amely egyébként továbbra is az egyes terminált akarja használni, ferihegyi megfigyelők szerint ezt ilyen járatsűrűséggel nem lesz könnyű megoldani.

A Ryanair télre nyolcvan gépet állított le, tehát bőven van kapacitása a plusz budapesti járatokra. Mint ismeretes, a társaság vezérigazgatója, Michael O'Leary tíz napja jelentette be a Ryanair visszatérését Magyarországra, de akkor még csak a nyári menetrendről és öt desztinációról volt szó.

A Ryanair különgépe egy óra után érkezett Ferihegyre - ez lesz a leggyakoribb logó a budapesti reptéren? <br>(fotó: Szilágyi Károly)

Február 7-én a piacvezető európai fapados nyílt napot szervez a 700 magyar pilótának és légiutaskísérőnek, vagyis kvázi toborozza a most elbocsátásra kerülő személyzeteket.

A légitársaság magyar weboldalt nyitott, amelyen részletesen feltünteti az induló járatokat és megnyitja a foglalást és jegyvásárlást is.

Michael Cawley úgy véli, a Malév üzleti modellje eleve rossz volt, és ezért ment csődbe a magyar légitársaság. A vezérigazgatóhelyettes utazásának célja végső megállapodás aláírása a magyar kormány, a Budapest Airport és a Ryanair között.

Íme, ide, ezeken a kezdőárakon indulnak Ryanair-járatok:

Routes
Starts
From €
Routes
Starts
From €
Alicante
APR
49.99
Manchester
FEB
9.99
Baden Baden
FEB
9.99
Munich West
FEB
9.99
Barcelona
FEB
9.99
Milan (BGY)
FEB
9.99
Birmingham
MAR
29.99
Warsaw (Mod)
JUL
29.99
Bologna
MAR
9.99
Oslo
FEB
9.99
Bristol
MAR
29.99
Palma
APR
49.99
Brussels (CRL)
FEB
9.99
Paphos
APR
49.99
Chania ( Greece )
APR
49.99
Paris
FEB
9.99
Dublin
FEB
9.99
Pisa
APR
49.99
Eindhoven
APR
29.99
Rhodes
APR
49.99
Gottenburg
FEB
9.99
Rome (CIA)
FEB
9.99
Hamburg (LBC)
FEB
9.99
Stockholm (NYO)
FEB
9.99
Krakow
FEB
9.99
Thessaloniki
FEB
9.99
London (STN)
FEB
9.99
Trapani
APR
49.99
Madrid
FEB
9.99
Venice( TSF)
APR
29.99
Malaga
APR
49.99

Forrás

Kapcsolódó hírek