A Ryanair az Alitalia bukására számít?

iho   ·   2013.11.27. 14:00
cim

Az ír low-cost társaság bejelentette, jelentősen növeli Olaszországon belüli járatait, és a római Fiumicino repülőtéren új központot létesít. A bejelentés egy nappal azelőtt látott napvilágot, hogy lejár a társaság 300 millió eurós tőkeinjekciójáról szóló, egyben az Alitalia sorsát meghatározó döntés határideje.

Mint arról korábban beszámoltunk, néhány héttel ezelőtt már kevés híja volt annak, hogy a magánkézben lévő olasz nemzeti légitársaság leállítsa járatait, mert nem tudta kifizetni a szállítónak az elmaradt kerozinszámlákat.

Az Alitaliát negyedrészben birtokló Air France/KLM bejelentette, nem vesz részt a tőkeemelésben, mert nem tartja elég hatékonynak a költségek csökkentése érdekében kialakított programot. A társaság feltőkésítése több konkurens szerint ütközik az uniós jogszabályokkal, mert egy állami cég, az olasz posta is adna pénzt bele.

A Ryanair a keddi közlemény szerint hat gépet küld Fiumicinóra állandó állomásoztatásra, a számukat pedig fokozatosan kilencre emeli, ahogy olaszországi belföldi járatainak egy részét is áttelepíti Ciampinóról.

A Ryanair azonban azt állítja, hogy lépésével segíti az Alitalia átalakulását, és járataival ráhordóként működik az Alitalia interkontinentális hálózatára. Michael Crawley, az ír cég második embere közleményében úgy fogalmaz, hogy a Ryanair fenntartja a Róma és Dél-Olaszország közti légikapcsolatokat abban az esetben is, ha az Alitalia csökkentené kapacitását a belföldi vonalakon.

A Ryanairrel való együttműködést azonban az olasz társaság rövid úton visszautasította, azzal, hogy köszöni a javaslatot, de megvan a maga saját stratégiája.

Kapcsolódó hírek