A Trenitalia is Pesát vesz

iho   ·   2013.12.27. 12:50
400px_trenitalia_pesa

A Trenitalia és a Pesa a napokban írta alá az Atribo szerelvények vásárlásáról szóló, 139,6 millió euró értékű szerződést. Az Olaszország nemzeti vasúti szolgáltatójának tenderén szintén induló, majd annak eredményét megvétózó svájci Stadler végül is alul maradt a bydgoszczi gyártóval szemben.

A Railway Gazette arról ír, hogy az olasz pályaszámozási rendszer szerint az ATR220-as sorozatba sorolt járművek első szerelvényét várhatóan 2014 novemberében veheti át a Trenitalia. A szerződés további húsz vonat lehívására szóló opciót is tartalmaz.

Az olasz Ferrovie Nord-Milano egyik Atribója valahol Észak-Olaszországban. A Trenitalia a Pesa dízel motorvonatának negyedik olasz vásárlója, negyven szerelvényes megrendelésével pedig a legnagyobb is<br>(forrás: Wikipedia)

A 219M gyári típusjelű, háromrészes motorvonatok hossza 55,57 méter, üres tömegük 108 tonna a gyártó hivatalos közleménye szerint. Egy Atribo százötven utasnak biztosít ülőhelyet. Meghajtásukról két, egyenként 382 kilowatt teljesítményű MAN-dízelerőforrás gondoskodik, amelyek százhúsz kilométer per órás sebességig gyorsítják a szerelvényt. Négy, kéttengelyes forgóvázukból a két szélső hajtott. Az utasteret, valamint a tágas WC-t úgy alakították ki, hogy a mozgássérültek is könnyen használni tudják.

A Trenitalia még nem határozta meg, mely vonalakon fognak közlekedni a Pesa-szerelvények. Annyi azonban biztos, hogy tíz vonat Toszkána régió sínjeit fogja koptatni egy, a Trenitalia és a régió kormányzata által 2012 novemberében aláírt megállapodás értelmében.

A lengyel gyártó dízel motorvonataiból eddig három olasz vasúttársaság vásárolt, összesen negyvenegy szerelvényt: a Ferrovie del Sud-Est (FSE) huszonhetet, a Ferrovie Nord-Milano (FNM) kettőt, a Ferrovie Emilia Romagna (FER) pedig egy tucatnyit – számol be az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek