Adjunk el IC+-kocsikat a cseheknek! Most épp ilyet keresnek

Korcsmáros Gábor   ·   2016.04.15. 11:15
kiskep

A Cseh Vasutak vásárlási apetitje az eget veri. Legalábbis ezt mutatja az a három jelenleg közzétett tender, amely összesen száz vasúti jármű beszerzésére irányul. Néhány nappal ezelőtt jelentették be, hogy a ČD Cargo öt Vectront vesz, most pedig újabb nagy tervekkel álltak elő. A személyszállításban erősítik a flottát, három különböző közbeszerzési pályázatot írtak ki vonatbeszerzésre. Az egyik pályázat ötven modern kocsi beszerzéséről szól, amelyek legalább 200 kilométer per órás sebességre képesek, ezeket a távolsági expresszvonatokon használnák. A második közbeszerzési pályázat húsz villamos motorvonat beszerzésére irányul, ezeket elsősorban a belföldi gyorsvonatokon vetnék majd be. A harmadik kiírás harminc motorvonat beszerzéséről szól, amelyeket a vasúttársaság a nem villamosított pályákon használna gyorsvonatok közlekedtetésére.

A Cseh Vasutak dizájn kézikönyvet is készítettek a gyártóknak (fotók: České dráhy)

A vasúttársaság nem titkolja, azért szereznek be korszerű vasúti járműveket, hogy a jövőben megállják a helyüket a Közlekedési Minisztérium által kiírt versenyeken, amelyek az egyes belföldi vasútvonalakon történő vasúti szolgáltatásra irányulnak majd. A cseh közlekedési minisztérium tervei szerint tendereztetni fogja az egyes vasútvonalakon a személyszállítási szolgáltatást nyújtó vasúttársaságokat. A közbeszerzés részleteiről annyit tudni, hogy vasúttársaság a gyártókkal keretszerződéseket kíván kötni, és mindig a helyzetnek megfelelő számú vasúti kocsit, szerelvényt rendelne tőlük. Így tehát az ötven–húsz–harminc számok a maximális legyártandó járműveket jelölik, de meglehet, ennyire nem lesz szükség.

A másodosztályú szakasz

Számunkra a legérdekesebb tender az ötven, 200 kilométer per órás sebességre képes modern, minden jelenlegi követelménynek megfelelő első és másodosztályú kocsik beszerzésére irányul. Ezeket a kocsikat ugyanis a nemzetközi InterCity és EuroCity vonatokra szánják, és legvalószínűbb bevetési területük a Prága–Brno–Pozsony–Budapest vonalon várható. A kocsik elrendezését tekintve termesek lesznek, többfunkciós térrel is rendelkezniük kell majd (legalábbis néhányuknak). Ez azt jelenti, hogy mozgássérültek szállítására is alkalmasnak kell lenniük, valamint kerékpárszállítás is lehetséges kell, hogy legyen. A kocsiknak meg kell felelniük a Cseh Vasutak által kívánt design kézikönyvben foglaltaknak. A kocsik légkondicionáltak lesznek, audiovizuális utastájékoztató rendszert is be kell építeni, LCD monitorok, konnektorok, asztalok az ülések között, USB csatlakozók, wifi – ezek mind alapfelszereltségként szerepelnek a manuálban. A WC-k zárt rendszerűek lesznek, az ajtók gombnyomásra nyílnak és záródnak. Ilyeneket, vagy legalább nagyon hasonló kocsikat gyártanak most Szolnokon is. A kontraktus értéke 2,175 milliárd korona (80 millió euró).

A többfunkciós tér a beszállótérnél

A villamos motorvonat szerelvények és a motorvonat szerelvények hasonló felszereltségűek lesznek, maximális sebességük 140 kilométer per óra lesz a motorvonatok esetében, 160 kilométer per óra pedig a villamos motorvonatok esetében, ugyanúgy keretszerződést kötnek a nyertes gyártóval. A szerelvények befogadóképessége a motorvonatok esetében 120 vagy 180 férőhely lesz annak függvényében, hogy három, vagy négyrészes kivitelben készül el a szerelvény. Ezek mind az egyes vasútvonalak tulajdonságaitól, az utasszámtól függnek majd. A szerelvényeknek a beszállótere alacsonypadlós kell legyen. A harminc motorvonatra kiírt tender értéke 4 milliárd korona (148 millió euró). A húsz korszerű villamos motorvonat szerelvény beszerzésére irányuló tender értéke pedig 4,6 milliárd korona (170 millió euró). A kiírás feltételei között az is szerepel, hogy nem csupán gyártásról, hanem karbantartásról, alkatrészek legyártásáról is szó van.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek