Ahogy megírtuk: a hétvégétől itt az InOui

A franciák csak dörzsölik a szemüket az SNCF legújabb húzása láttán. Nem véletlenül: a TGV nemzeti ikonná vált az utóbbi negyven évben. Franciaország ezzel járult hozzá a vasút korszerűsödéséhez, e nevet szerte a földkerekségen ismerik, a TGV eggyé vált Franciországgal. Egy Twitter-felhasználó máris frappáns hasonlatot talált: olyan ez, mintha a Nintendo a Super Mario-sorozatot egyszerűen Robertnek nevezné át.

Az előttünk álló hétvégén fognak az első InOui-vonatok a nagysebességű pályán suhanni, mindenesetre először csak Bordeaux felé. Biztos, ami biztos, itt a hétvégén egy újabb nagysebességű pályaszakaszt is avatnak, amellyel Párizs és Bordeaux között két órára csökken a menetidő.

A névadás egy szójáték eredménye: Az „Oui” jelentése igen, az „inouï”-t viszont a példátlanra, szokatlanra, hallatlanra használják. A marketingesek igen sokáig törhették a fejüket, mire megszületett ez, a franciákon kívül minden más nép számára érthetetlen, igenpéldátlan, igenhallatlan névadási ötlet.

Ahogy az IHO is megírta, az új nevet valószínűleg azért gondolják praktikusnak, nehogy a TGV-elnevezés összemosódjon a szintén nagysebességű, már korábban beindított fapados szolgáltatással, az OuiGo-val. Hiába, tiszta elhatárolásokra van szükség, akkor is, ha ennek egy szimbólum esik áldozatul. Mindez egy nagyobb terv része, amellyel a vasút fel kívánja venni a versenyt a fapados légitársaságokkal és a nemrégen forgalomba lépett távolsági buszokkal.

Ahogy a szándék májusban ismertté vált, rengeteg gúnyos megjegyzés érte a francia vasúttársaságot. Egy francia újságíró rögtön elnevezte az SNCF-főnököt, Guillaume Pepy-t Monsieur Pépoui-nak. Ahogy írta, megbocsátja a botlást, de térjenek vissza a TGV-elnevezéshez. Akár egy visszaúti jegyet is vásárol nekik. Itt nem tudjuk megállni, hogy ne képzeljük el, amint magyar újságírók vezércikket írnak a V43-as újabb festési variánsáról és a hírlapok hasábjain csatározásba bocsátkoznak a Fecske-dizájn és a Cirmos-variáció hívei. Ja, nem, ilyesmi legfeljebb egy ihós és egy fonódós érdeklődő között történhet egy kocsma mélyén. Magyarországot nem érdekli annyira a saját vasútja, mint a franciákat. Talán, ha kicsit több innováció történt volna...

Az SNCF határozottan reagált a gúnyra: a TGV marad TGV Rachel Picard szerint, aki az SNCF Voyages-üzletág vezetője. Magyarázata szerint a TGV az alapanyag és a vonat neve, például az utazók továbbra is azt mondhatják, hogy a TGV-n ülnek. Pusztán a különböző kínálati szintek eltérő elnevezéséről van szó. Az előzmény, hogy az SNCF néhány éve megalkotta a nagysebességű vonatozás fapados változatát, OuiGo-néven futnak ezek a vonatok az országon keresztül, világoskék festésben, több ülőhellyel, kevesebb csomagtérrel, bárszolgáltatás nélkül. A jegyárak tíz eurótól kezdődnek, a fővárosi pályaudvarok helyett a vonatok csak a Párizs-körüli vasúti csomópontokban állnak meg. Ettől azért nem kell megrettennünk: ezek a csomópontok érzékenyen és sokrétűen kapcsolódnak a párizsi elővárosi rendszerhez is.

Picard ezt is megmagyarázza: „Az OuiGo egyértelmű szerződés az utassal, amelyben a legfontosabb dolog a sebesség, minden más lényegtelen.” A terv sikerült. A fapados TGV-zésben minden második utas új ügyfél, emiatt a márkát a piac letarolásának csodafegyvereként aposztrofálják. Tavaly ötmillióan használták az új szolgáltatást, 2020-ra huszonötmillió utassal számolnak. Emellett a hagyományos, emeltszintű TGV-szolgáltatásnak nem volt külön neve, most ezen a helyzeten akarnak változtatni – érvel Picard. A névváltozással persze a tartalom is változik, a vonatokat korszerűsítik, szélessávú internetelérés lesz rajtuk, és a vonatszemélyzetet kioktatják az utasok különlegesen udvarias kezelésére.

2020-tól már minden klasszikus TGV az InOui-nevet fogja viselni, ezt az SNCF-nek két és fél milliárd euróba fog fájni. Ahogy Picard mondja: „Ezentúl az utasok nem egyszerűen a TGV-t választják, hanem személyre szabott szolgáltatást vásárolnak” Ezen mi is elgondolkozhatunk, ha legközelebb azon töprengünk, hogy Szolnokról Debrecenbe IC-vel, vagy sebesvonattal menjünk, sőt, akkor is eszünkbe juthat ez a példa, amikor egy útja vége felé már személyvonatként mindenhol megálló, de Budapestről még gyorsvonatként induló szerelvényen fejnek meg minket az utolsó két állomás között egy gyorsvonati pótjegy áráig. A Vácon dolgozói havijeggyel az EC-re felszálló ingázók esetén pedig ne is gondolkozzunk, úgysem tudjuk felfogni.

Az SNCF mindenesetre azt reméli, hogy efféle törekvésekkel 2020-ig a jelenlegi tizenötmillió utas helyett százhúszmilliót tud mindenféle TGV-formájú vonatokra felültetni. Ez azért is nagyon fontos, mert a növekvő pályahasználati díjak miatt a nagysebességű vonatozás megtérülése egyre rosszabb, sűríteni kell tehát az utasokat a vonatokon.

Jena-Marc Lehu, a Sorbonne-egyetem marketingszakértője szerint viszont az SNCF igazi marketinghibába futott bele, hiszen a TGV neve az angol nyelvterületen is ismertté vált. Az „inouï” szónak pedig a franciák számára kettős jelentése van, hiszen a „példátlan” példátlanul rosszat is jelenthet. A Le Figaro a következőket írja: „A TGV egy szent tehén, egy idol, amit szeretünk, amit szeretünk gyűlölni is, nemzeti büszkeségünk és nemzeti frusztráltságunk koncentrátuma.”

Végeredményben lehet, hogy az SNCF csak nyer ezzel a névadás körüli felhajtással. Rachel Picard is biztos benne, hogy a negatív felhangok ellenére a márka ismertsége nő, ennél pedig semmi nem fontosabb. Röviddel az új márkanév meghirdetése után már ötvenhárom százalékos volt az ismertsége, ráadásul anélkül, hogy egyetlen eurót is költöttek volna reklámra.

* * *