Álomgépkirajzás és az új norvég légitársaság

iho/repülés   ·   2012.10.16. 11:30
norw_cim

Norwegian Long Haul néven új, a hosszú távú járatokra specializálódó légitársaságot alapít a Budapesten is sűrűn megforduló Norwegian Air Shuttle, és ennek az új társaságnak lesznek a gépei a Norwegian 787-esei. A tervek szerint a társaság a három megvásárolt és öt lízingelt Álomgépből az elsőt 2013 áprilisában veheti át, majd nyár elején állítja forgalomba. Az első járatok Oslóból és Stockholmból Bangkokba és New Yorkba vezetnek majd, de egyelőre azt még nem tudni, hogy melyik New-York-i repülőtéren szállnak majd le a gépek.

A Long Haul Norwegian a mostani társaság színeiben jelenik majd meg, de teljesen különálló szervezettel dolgozik, és teljesen más üzemeltetési engedély alapján működik majd, mondta a társaság szóvivője, aki szerint a Norwegian mindig is abban gondolkodott, hogy a 787-eseket új légitársaságban működtesse majd.

Mindeközben elég szépen gyarapodik a 787-es flotta, több mint egy évvel azután, hogy a kompozit-alapú, új technikai megoldások sokaságát hozó, a repüléstechnológiában új korszakot nyitó gép első példányát átvette az első felhasználó légitársaság. A Flightglobal összefoglalója úgy indul, hogy a gép forgalomba állt példányai már pénzt termelnek a légitársaságoknak: a 787-es sikere,  a hároméves csúszás ellenére érvényes több mint 800 gépre szóló megrendelésállomány, épp a típus gazdaságosságán, kisebb fogyasztásán, hatékony üzemeltetési paraméterein alapul.

A Boeing most az alapváltozatot, a 210-250 személyes 787-8-ast készíti egyre növekvő számban, de hamarosan elkezdődik az első hosszabb törzsű, negyven utassal megnövelt kapacitású 787-9-es gyártása is.

Eddig hat légitársaság vehetett át 787-eseket Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában. Novemberben következik az első európai 787-es légitársaság, a LOT, és a késés okozta feszültségek lecsillapodásával, valamint a hajtóművek és az internetes rendszerek problémáinak felszámolásával a Qatar is a felhasználók közé lép. A legígéretesebb piacok képviseletében pedig ugyancsak még az idén kezd repülni a géppel a China Southern Airlines. 2013-ban kapják meg gépeiket az első brit felhasználók, a főként üdülőhelyekre charterező Thomson és a British Airways. A Thomson máris pályázatot hirdetett első Álomgépe elnevezésére, a győztes természetesen jegyet nyer az első útra.

A legnagyobb számban a kibocsátó, az All Nippon Airlines repüli a típust, jelenleg 13 Álomgépet üzemeltet, a számuk március végére, a pénzügyi év zárására a tervek szerint már húszra emelkedik. A társaság elsősorban belföldi járatokon dolgoztatja a maga gépeit, Tokió Haneda és Narita repülőteréről nyolc japán nagyvárosba. Ez a politika nem ismeretlen a japán légiközlekedésben, a szigetország társaságai a 747-eseiket ma is is előszeretettel használják belföldi járatokra, a 787-esek pedig az ANA szerint olyan desztinációkra kerülnek, amelyek épp ezt a gépnagyságot igénylik. Vagyis nem feltétlenül cél csakis interkontinentális vonalakon dolgoztatni a gépet. Azért persze már ilyen járata is van az All Nipponnak Tokió és Frankfurt között, aztán sor kerül a pekingi majd a Seattle-i desztinációra is.

A második felhasználó szintén japán, a nemzeti légitársaság, a JAL, amelynek most négy Dreamlinere van, és a pénzügyi év végére tízgépesre nő a flotta. Egyelőre Pekingbe járnak a 787-esek, a tervezett további vonalak Tokió Hanedáról: Boston, Moszkva, Új-Delhi, Naritáról pedig San Diego és Helsinki.

Az első afrikai 787-essel büszkélkedő légitársaság az Ethiopian, az első gépet már megkapta, a rendelése összesen tízre szól. A járatok a második gép megérkezésével indulnak majd Washingtonba, a kínai Hangcsouba, majd fokozatosan több más európai, közel-keleti és ázsiai célpont felé.

A chilei LAN egy gépet vett át a megrendelt 32-ből, köztük 10 lesz a hosszabb 9-es változat. 2012 végéig még két példány beérkezését várják, az első nemzetközi járat a Santiago-Buenos Aires, novemberben a következő a Santiago-Lima, majd a Santiago-Lima-Los Angeles vonal lép üzembe. A tervek között az első évben Madrid és Frankfurt is szerepel.

Az Air India szeptember elején kapta meg első gépét, majd a következő 787-es már az első olyan példány volt, amit az új gyártóközpontban, Észak-Karolinában szereltek össze. A társaság eleinte belföldi járatokkal operál, ami persze Indiában sokszor igen tekintélyes hosszúságú vonalakat jelent, a nemzetközi járatok közül az elsők feltehetően Ausztráliába vezetnek, Sidneybe és Melbourne-be.

Az első észak-amerikai légitársaság, amely szeptember végefelé megkapta a 787-est, a United volt, év végéig az összes megrendelt 50-ből még négyet vesz át.  A Dreamlinerek bázisreptere Houston lesz, de az átvétel utáni napokban a cég pilótái a gyártási helyszín körzetében, Seattle régiójában repültek útvonalakat vele, a gép hatótávolságához képest roppant rövid távolságokra, de persze ez adott igazán jó alkalmat a személyzeteknek, hogy ismerkedjenek a géppel, főképp fel- és leszálláskor. A nemzetközi járatokra decemberben állítják be a 787-est, de előtte már novemberben amerikai belső útvonalakon is lesznek „fizetős” repülések, amelyekre hatalmas lendülettel készülnek az amerikai repülőimádok tízezrei, hogy jegyhez jussanak. A tervek szerint olyan járatokra kerülnek majd a United 787-esei, amelyek a 777-esek kapacitásához képest „vékonyabbak”, kisebb utasszámmal működnek, viszont nagyobb hatótávolságot követelnek, mint amire a 767-esek képesek. Szezonálisan is változhatnak a járatok, például az észak-amerikai nyári időszakban Ausztráliába és Indiába, őszel és télen pedig Ázsiába és Európába küldik a gépeket.

A Qatar a mostani időszakban öt gépet vesz át. Először öbölmenti városokba repül velük, hogy megszerezze a kezdeti időszakban a szükséges tapasztalatokat, majd következhet a Doha-London járat, ugyancsak 787-eseket indít a társaság Frankfurt, Műnchen, Párizs, Tokió és New York felé.

A LOT november közepére számít az első gépe átvételére, és az európai „gyakorló utak”, köztük néhány budapesti leszállás után Chicagóba, Torontóba és New Yorkba indítja februárban a járatait, márciusban pedig már Pekingbe is repül a géppel.

Végül az utolsó társaság, amely még az idén hozzájut az első 787-eséhez, a China Southern lesz, amely összesen tizet rendelt a típusból, október elején úgy lehetett tudni, hogy a gép most kapja meg hajtóműveit. A kínaiak egy érdekes interkontinentális járattal debütálnak: a gép Sidneyből indul, leszáll a társaság központjában, Hangcsouban és innen repül tovább a londoni Heathrow repülőterére.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.