Arculat nélkül a flotta

Zöldi Péter   ·   2017.05.11. 12:15
arculat_kis00

A minap jött a nagy hír, hogy ismét egységesedik, arculatosodik a startos vasúti járműflotta: kékülnek, sárgulnak, fehérülnek az eddig piros Flirtök. A vasútrajongók egy része elégedetten dőlt hátra – na végre, ezt is megértük. Egy másik részük elmorzsolt néhány könnyet, elsiratva a szép új, piros motorvonatokat.

Az arculatosodás akkor igaz, ha a sokféleség csökkenését elfogadjuk annak. Mert hiába tűnik el a piros Flirt, arculat attól még nem lesz, legfeljebb egy, az általa visszavert fény szokatlan hullámhossza okán nagyon feltűnő, idegen elem távozik a rendszerből. És visszamarad egy olyan sokféleség, amelynek a nagyon kiugró, nagyon eltérő kinövéseit egy kicsit visszametszették. Na, nem teljesen, csak egy kicsit. Marad még itt Talent elég.

Arculat vót... valamikó' (fotó: Vörös Attila)

Volt már ennél sokkal egységesebb is a járműarculat, megkockáztatható a kijelentés, hogy a hetvenes évek végén, megjelenésekor európai színvonalat képviseltek színezésükben a MÁV járművei. Ekkor jött a felismerés, hogy nem a kezében kis festékespitlit és ecsetet tartó, gyártóüzembeli (Ganz-Mávag, mi más?) díszítőfestőre kellene bízni az arculatot, bármennyire is mesterei voltak a szakmájuknak. Hogy mennyire, azt legjobban talán a Púpos piros-sárga pepitamintás homloklemeze bizonyítja, de felette az aranyszegélyes sárgaborsófőzelék is méltó kifejeződése volt a szakértelemnek. Azért nem csak a Jendrassik rotyogása dobogtatja ma meg a szíveket, bőven ott van benne az utolérhetetlen ízlés és színösszeállítás is.

Aminek viszont semmi köze nem volt egy államvasút kialakítandó arculatához. Az egyszerűbb, tömegesebb, ikonszerűbb kell, hogy legyen. Hiszen rémálom a két színmezőt elválasztó, centiméteres szélességű fehér, vagy krémszínű csík karbantartása, pótlása, javítása a műhelyben, messze a gyártőműtől és a hozzáértő szakiktól. 1978–79 meg is hozta az áttörést, az új, egységesnek tekinthető arculat gyorsan kezdte leváltani a régi, járműtípusonkénti egyedi festést. Az új séma, az egy színben fényezett mozdonytest (dízeleknél narancs, villanyoknál kék), sáfránysárga homlokoldallal feltűnő volt, könnyen megjegyezhető, javítható, reprodukálható, funkcionális és modern. Végre megszűnt a suhanós vonalak, a bajszok vöröscsillagok és szárnyaskerekek uralma, ami az ötvenes évek hangulatából egyből az élvonalba röpítette a magyar vasutat. Legalábbis arculat szempontjából a MÁV utolérte az angol vasutakat, ahol a mozdonyokat hasonló színterv alapján festették. És lehagyta például a Bundesbahnt, ahol akkor még bőven bajszoztak (BR 220-as), díszcsíkoztak (BR 103-as), vagy próbálkoztak mindenféle egyedi, utasvonzó festéssel (néhány BR 110-es), mai szemmel nézve inkább riasztó eredménnyel.

BR 110-es kísérleti festéssel Aachenben, 1973-ban (fotó: Martin Welzel)

Olyannyira belenőtt a MÁV a saját arculatába, hogy az egyébként jól sikerült gyári festésű Hernyó-prototípus sem tudott, mint egyedi színfolt túlélni, a világosszürke, narancssárga ajtós járművek 1989-ben a sorozatjárművekkel együtt szintén bekékültek. Méghozzá zavaróan, hiszen az elővárosi forgalomra tervezett vonaton végighúzódott a gyorsvonatok ismertetőjele, a széles szürke oldalcsík. Örvendetesen megmaradt viszont a sárga homlokoldal továbbfejlesztése, az immár az oldalfalakra és a tetőre is áthúzódó sárga ékszerteknősfej, amelynek láttán minden magyar vasútbarát elégedetten csettinthetett: megint nemzetközi viszonylatban is egyedülállónak ígérkező dizájnelem bukkant fel a láthatáron, méghozzá úgy, hogy nem tagadta meg az 1979 óta itt lappangó arculati egységet.

A következetességgel sokáig nem is volt baj. 1996-ban a Bézék átépítése során az erre kevéssé alkalmas formájú motorkocsi is sárga fejet kapott, majd folytatódott a sor a Bhv-k vezérlőkocsijával, ahol az első átépített sorozat baltával áramvonalasított példányai a második nekifutásra színben és formában tökéletesen összeért, összművészeti alkotássá nőtték ki magukat. De a dicséret csak a homlokfalra vonatkozhat! Időközben ugyanis volt egy rövid kaland a szürke szín birodalmába, amelyet úgy értékelhetünk, mint egy időközben húsz éves nagyreményű arculati fejlődés szétesése. Ezzel a mozzanattal kezdődött ugyanis a máig tartó kavalkád, amelyben a meglóduló járműbeszerzés során az ismét előtérbe kerülő, típusonként egyedi festések teljesen összekuszálták a bimbózó arculatot.

Nyilvánvaló, hogy egy közlekedési szolgáltató az újabb és újabb járműveire nyomatékosan igyekszik felhívni az utazóközönség figyelmét. Amikor azonban ez a figyelemfelhívás megtervezetlenül, mondhatni zsigeri erőszakossággal történik, a törekvés kontraproduktívvá válhat. Jelenleg az a benyomásunk, hogy a vasút az ilyenolyan egyedi színezésekkel nem az utazóközönség felé akar egységes arculatot nyújtani, hanem saját örömét fejezi ki egy-egy új járműtípus felett. ebben az örömködésben aztán van olyan is, hogy a megoldás kifejezetten csúnya. Mint például a posta-Bhv-k oldalán a piros csík. Igen, igen, értjük, hogy hideg és meleg szín kontrasztja, satöbbi, de mégsem vált be, a piros szinte leugrik a kocsik oldaláról, ez a két színárnyalat nem viseli el egymást. Egy próbafestés során igazán kiderülhetett volna! A fecskésített Szilikről ne is szóljunk, amelynek homlokfalán a sárga mezőből szinte csak egy vékony vízszintes csík maradt. Olyan vékony, hogy az már szinte zavaró, felesleges.

Aztán itt van az IC+, soha nem látott új színekkel, vízkék ajtókkal. A kocsi konstrukciója a hangsúlyos vízszintes szerkezeti vonalakra épül, ezt legerősebben az egybefogott, sötét, végigüvegezett ablaksáv hangsúlyozza ki. Lehetne nagyon egyszerű, suhanós is az e kocsikból álló szerelvény képe, de szerencsére nem lesz, mert a sohanemvolt-kék ajtók megakasztják a lendületet. A nagy semmit keretező dupla keretmotívum a kocsi oldalfalán még tovább fokozza tanácstalanságunkat, hogy akkor ez most milyen madár?

A piros, az klassz, ezért minden új jármű piros! Ehhez hasonló egyszerűségű gondolatok munkálhattak aztán a Desiro-, Talent- és az első Flirt-beszerzéseknél is, ami még akár igaz is lehetne. Viszont fájón kell észrevenni, hogy a MÁV történetében ezidáig legjobb arculati ötlet, a sárga fej ötlete most megy éppen a kukába. A Taurusok sárgára fényezett vezetőállás-burkolata csak arra jó, hogy hamis reményt ébresszen, és lám, a Traxxon már éppen csak szégyellősen jelenik meg egy kis homlokoldali sárga (viszont ügyefogyott módon negyven év után ismét előbújik egy kis díszítőfestés-tradíció az oldalfal csíkozásánál és betűinél – csak kapkodjuk a fejünket!). A Desiro vezetőállás-burkolata egyetlen panel, amelynek sárga fényezése abszolút összhangban lenne a konstrukcióval akkor is, ha a jármű egyéb részein feltétlenül a Deutsche Bahn-imázshoz ragaszkodunk.

És hát itt a mélypont, amelyről épp most mondatik ki, hogy visszatérés az arculathoz: a Flirt, amelynek homlokfalán egy négyzetcenti sárga sincsen már és az arculatosítással sem lesz több. Szürke ellenben annál inkább. Ez vajon szándékos, vagy véletlen?

A GYSEV Flirtjei megmutatják, hogy az új, egyedi festés is erősítheti az arculatot (fotó: Károly Szabolcs)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Átkozott sorompók Szerbiában

iho/vasút   ·   2020.12.01. 18:00

Vajdaságban, de inkább egész Szerbián lassan már nem is újdonság, ha egy nem működő fény- és félsorompóval biztosított, vagy esetleg éppen működő berendezésű, esetleg csak kitáblázott közúti-vasúti átjáróban baleset történik.