Árvíz – csehországi helyzetkép

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.06.06. 12:30
kiskep

Csehország déli részén már takarítanak, ott kezd helyreállni a helyzet, viszont az ország északi felén még mindig kritikus állapot uralkodik. Az Elba folyó Ústí nad Labem városában csütörtök hajnalban tetőzött, a vártnál szerencsére kicsit alacsonyabb szinten –  10,7 méter magasan állt a vízszint a tetőzéskor. Ez semmit nem változtat azonban a tényen, hogy tizenegy év után újra elárasztotta a város központját és Střekov városrészt az árvíz. A város közúti hídjai sorra le lettek zárva, az egyetlen összeköttetést a város jobb és bal partja között a vasút biztosítja.

Ústí nad Labem látképe<br>(fotók: idnes.cz)

Ústí nad Labem hlavní nádraží, azaz a főpályaudvar fogadóépületét is ellepte a víz. A vonatok szerencsére ennek ellenére járnak, csak az utasoknak itt egy másik szerelvénybe kell átszállniuk, ami átviszi őket a Západ (nyugat) vasútállomásra, ahol biztonságosan kiszállhatnak. Mentesítő vonat jár Ústí nad Labem-západ állomásról Vaňov városrészbe is, ahol ugyancsak víz alá került a Prágát és Děčínt összekötő főútvonal. Az Elba bal partján tehát sikerült fenntartani a vasúti közlekedést, így a Berlin–Drezda–Prága–Bécs/Budapest fővonalon járnak a vonatok. Hozzá kell tenni, hogy a gyakori áramkimaradások és a biztosítóberendezés hibái miatt sokszor késnek a vonatok a kritikus Děčín–Prága szakaszon. Az Elba jobb partján viszont le kellett zárni a Mělník–Štětí vasúti pályaszakaszt, mert azt a víz elárasztotta. Csütörtökön már legalább vonatpótló buszok viszik az utasokat. 

Děčínben is hasonlóan rossz a helyzet, mint Ústí nad Labemben, itt is több utat, s hidat kellett lezárni. Itt egy közúti híd üzemel. Főleg az Elba-menti rakpartokat, főútvonalakat kellett lezárni.

Lezárt útszakaszok:

I/13-as út Děčínben
I/15-ös út Terzín és Lovosice között
I/16-os út Nová Ves–Mělník–Býkev szakaszon
I/30-as út Ústí nad Labem és Dolní Zálezly között
I/62-es út Povrlyben, Děčínben és Hřenskoban

Országszerte további 50 útszakasz maradt lezárva az áradások miatt.

Děčín az Elba tetőzése után

Árvíz miatt lezárt vasútvonalak:

012-es Pečky–Kouřim vasútvonal a teljes szakaszon
072-es vasútvonal Mělník–Štětí szakaszon
097-es vasútvonal Chotiměř–Úpořiny szakaszon
086-os vasútvonal Křižany–Jablonné v Podještědí szakaszon
210-es vasútvonal Luka pod Medníkem–Jílové u Prahy szakaszon

Ústí nad Labemben az egyetlen összeköttetést a két part között a vasút biztosítja

Prágában már sokkal jobb a helyzet, mint a hét elején volt. A metró A és B vonalán már a teljes hosszon közlekednek a szerelvények, a legveszélyeztetettebb állomásokon azonban még csak áthaladnak a vonatok. A C vonalon továbbra sem közlekednek a szerelvények Kobylisy és Hlavní nádraží állomások között. A villamos és buszközlekedés már mondhatni zökkenőmentes, igaz a 17-es villamos még mindig nem közlekedik a Moldva jobb partszakaszának lezárása miatt.

Kapcsolódó hírek