Autóútból sztrádává nőhet az M70-es

MTI/iho   ·   2014.12.03. 09:03

Megkezdődött az engedélyezési tervek készítése, és már a bővítéshez szükséges környezetvédelmi engedélyezési eljárás is zajlik az M70-es autóút kétszer két sávos autópályává történő fejlesztése ügyében – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs vezetője. Loppert Dániel elmondta: a 21,3 kilométer hosszú autóút autópályává fejlesztésének folyamatában jelenleg a bővítéshez szükséges környezetvédelmi engedélyezési eljárás zajlik a NIF-nél. A fejlesztéssel összefüggésben a múlt hónapban közmeghallgatást is tartottak.

– Megkezdődött az engedélyezési tervek készítése is, amelyek várhatóan 2015 nyár végére készülnek el. Ha rendelkezésre áll a szükséges forrás, illetve eredményes lesz a majdani kiviteli közbeszerzési eljárás, a bővítés a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus második felében megkezdődhet – közölte a kommunikációs vezető.

A mintegy 21,3 kilométeres M70-es autóút az M7-es autópálya letenyei csomópontjától a szlovén országhatárig tart. Közel tíz évvel ezelőtti átadásakor 9,5 kilométer hosszan elkészült a kétszer két forgalmi sáv is.

– A bővítés összesen 12 kilométeres szakaszra vonatkozik, ami a murarátkai csomópont előtti és utáni hat-hat kilométernyi pályát jelenti – részletezte Loppert Dániel.

Az elmúlt héten jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely a 2014–2020-as programozási időszak országos jelentőségű közúti, vasúti és vízi közlekedési, városi és elővárosi közlekedési fejlesztéseinek listáját tartalmazza. Ebben a közúti projektlistában az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaira alapozva szerepel az M70-es autóút teljes hosszában autópályává történő fejlesztése. A még 2005-ben átadott M70-es autóút bővítésének terve azt követően gyorsult fel, hogy az útszakaszon több halálos vagy súlyos kimenetelű közúti tragédia történt az elmúlt években.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek