Az első óceánrepülés száz éve, parttól partig: Alcock és Brown

iho   ·   2019.06.16. 15:00
cim2

A közkeletű félreértés elkerülése végett: először, leszállás nélkül, Új-Fundlandtól Írországig egy brit páros repülte át az Atlanti-óceánt, 1919 június 14-15-én. Jónéhány évvel később Lindbergh hőstette az első szólórepülés volt, egyenesen Párizsig. Ma, amikor az atlanti járatok a világ legtermészetesebb dolgaként, akár többszáz utassal egy-egy gépen, kényelmes magasságban és elviselhetően rövid idő alatt kötik össze Európát Amerikával, keveseknek van fogalmuk arról, mekkora kockázat volt a motoros repülés tizenhatodik évében – nem hogy végigrepülni ezt a távot a hatalmas víz fölött, hanem egyáltalán a levegőbe emelkedni a benzinnel túlterhelt, főképp faépítésű géppel.

Nehéz start túlterhelt géppel

Öt évvel ezelőtt közölt portálunk részletes megemlékezést Alcock és Brown kétségkívül hőstettnek minősíthető átkeléséről, most ebből az összefoglalóból közlünk részleteket.

A nagy világégés csak vagy fél éve zárult, a béke pedig azt jelentette, hogy a világháború végére már alaposan felduzzasztott és megerősített repülőerőknek nem akadt olyan nagyszabású feladatuk, mint az európai frontokon, viszont adottak voltak azok a célok, amelyeket már a háború előtt kitűzött maga elé az aviatika: azt, hogy a repülés a nagy távolságok legyőzője, a kontinensek közti kapcsolatok fontos eszköze legyen.

A simának tűnő terep valójában lápos terület volt...

Ne felejtsük el, azt a díjat, amit az első, leszállás nélkül teljesítő óceánrepülők átvehettek, még a világháború előtt írta ki a repüléssel erősen fertőzött Daily Mail. De hogy az átkelésnek mekkora a jelentősége, azt az is mutatja, hogy a díjat a brit kormány légügyi államtitkára adta át, Winston Churchill.

A megfelelő gépet is nyilván a maga módján a háború produkálta, hiszen a Vickers Vimy a háború utolsó szakaszának sikeres bombázója volt: logikus választás egy hosszú repülésre, amelyhez a bombaterhelést benzinre lehetett váltani.

A kiváló pilóta és a remek navigátor: a legjobb páros a feladathoz

Hogy ez a gép mennyire alkalmas volt erre, azt mutatta, hogy egyáltalán nem csak az óceánrepülésben remekelt: egy ilyen géppel sikerült először (teljesen ausztrál személyzetnek) eljutni Angliából Ausztráliába, és 1920-ban egy ilyen géppel próbálták meg az első Anglia–Dél Afrika repülést, más kérdés, hogy az első példány csak Egyiptom déli részéig, a cseregép csak Dél-Rodéziáig jutott el. Ugyanakkor polgári változata egyike volt az első igazi kereskedelmi gépeknek, amelyekkel megkezdődött a légiközlekedés máig tartó korszaka a húszas évek elején.

Alcock katonai pilóta volt a háborúban, Brown elsősorban mint navigátor volt kiemelkedően tehetséges. Alcock mint hadifogoly kezdte tervezni a nagy repülést, és a háború után ő kereste a Vickers céget, amely egyébként már tervezte, hogy a Vimyt benevezi az óceáni versenybe.

A világháborús bombázót tele lehetett zsúfolni tartályokkal

Az óceáni légjárásnak megfelelően a start a „túloldalon”, Új-Fundlandon, St. John városánál a Lester’s Field repülőtéren volt, június 14-én, mintegy 3900 liternyi benzinnel a tartályokban. Kellett is a kétszer 360 lóerő, hogy a nehéz gépet időben felemelje a földről, a későbbi próbálkozásoknak is ez volt a legkockázatosabb pillanata. Tizenhat órányi repülés után bukkantak fel előttük az ír partok, közben olyan problémájuk is volt, hogy elfagyott a sebességmérőjük. A leszállásuk végülis szerencsésnek mondható: ahhoz képest, hogy zöld mezőnek néztek egy növényekkel benőtt mocsaras területet, és a laza talajon a gép fejre állt, ők megúszták sérülések nélkül.

John Alcocknak azonban nem tartott sokáig a szerencséje, berepülő pilótaként Rouen közelében repülőbalesetben vesztette életét, mindössze fél évvel az óceánrepülés után. Arthur Whitten Brown a Vickers alkalmazásában maradt, a háború alatt visszatért a légierőhöz és alezredesként navigációt oktatott a RAF-személyzeteknek, 62 évesen halt meg 1948-ban, gyógyszer-túladagolás következtében.

A kensingtoni Science Museum kincse: az óceánt átrepülő gép (fotó: Science Museum)

Gépük ma is a London Science Museum féltve őrzött kincse, de közben több, mai motorokkal működő replikája is épült, amelyek egyikével két, ugyancsak bátor pilóta 2005-ben megismételte Alcock és Brown útját. A pilóták egyike Mark Rebholz, a másik a földet leszállás nélkül egyedül körberepülő, azóta kisgépével halálos repülőbalesetet szenvedett Steve Fosset volt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek