Betolják a zalalövői elkerülő út első hídelemét

MTI/iho   ·   2015.08.05. 15:04

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta: ütemterv szerint halad az összesen több mint 13 kilométeres elkerülő út építése, amelynek legnagyobb eleme a 600 méteres acélszerkezetű híd építése.

A 2014 elején indított beruházás két részből áll, a 86-os főút már meglévő, 2,6 kilométeres szakaszának 11,5 tonnás tengelyterhelésre történő megerősítéséből, valamint a 10,7 kilométernyi új nyomvonal megépítéséből. A jelenleg mintegy 40 százalékos készültségen álló munkálatok legnagyobb eleme a 600 méteres nyolclyukú híd, ami a Zalalövő–Zalaegerszeg közötti vasútvonalon és közúton, valamint a Zala-folyón is átível. Készül még egy 160 méteres híd is, ami a Zalaegerszeg–Körmend vasútvonal felett halad át.

– A 2016 októberére befejezni tervezett építkezés az Új Széchenyi Terv támogatásával, 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban pedig hazai forrásból valósul meg – mondta Loppert Dániel. A beruházás jelenleg a legnagyobb Zala megyei építkezés. Jelentősége azért is nagy, hiszen ma még naponta 2400 kamion halad át Zalalövő közepén, ahol a vasúti kereszteződés miatt sokszor hosszú sorokban torlódnak fel a nehézgépjárművek. De nemcsak a kamionforgalom terheli a belvárost, hanem nyaranként azok a többségében lengyel és szlovák turisták is, akik az Adriai-tenger irányába vagy onnan hazafelé tartanak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek