Biztonságosan kerékpározható útfelületek a XV. kerületben
![01_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30129/01_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
A BKK beruházásában megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően a kerület lakosai kerékpárral is könnyen eljutnak a helyi iskolákig, óvodákig, valamint biztonságosabban elérik a környék üzleteit és a közösségi közlekedés fontosabb megállóhelyeit.
A beruházás hozzájárul az élhetőbb és fenntarthatóbb városi környezet kialakításához, ahol egyre többen dönthetnek a kerékpározás mellett.
A XV. kerületi kerékpáros-fejlesztések tervezésekor és kivitelezésekor fontos szempont volt, hogy kerékpárral is megoldható legyen minden korosztálynak a mindennapi ügyintézés, a munkába, óvodába vagy iskolába járás, illetve hogy egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett, társítva azt akár a közösségi közlekedéssel is. Szempont volt még, hogy megközelíthetők legyenek a szomszédos kerületek is.
A beruházás során a BKK
- forgalom- és sebességcsillapítási fejlesztéseket hajtott végre,
- kerékpársávot alakított ki és kisebb korrekciókat végzett, hogy a Széchenyi úti, a Szent Korona útjai, a Wesselényi utcai, valamint az Arany János utcai gyalogos-felüljáró könnyebben elérhető legyen, és ezzel biztonságosabb legyen az átkelés az M3-as forgalmas bevezető szakaszán,
- egyirányú utcákat nyitott meg a kétirányú kerékpáros-forgalomnak,
közterületi átalakításokat végzett, ezeknek köszönhetően könnyebben és biztonságosabban lehet kerékpárral megközelíteni a Széchenyi téri Czabán Általános Iskolát.
![14_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30127/14_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
![13_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30128/13_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
![12_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30130/12_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
![11_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30131/11_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
![10_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30132/10_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
![09_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30133/09_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
![08_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30134/08_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
![07_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30135/07_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
![06_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30136/06_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
![05_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30137/05_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
![04_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30138/04_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
![03_kerekparut_xv_kerulet](/storage/30139/03_kerekparut_xv_kerulet.jpg)
A műszaki átadás-átvételi folyamat során a BKK szakemberei alaposan átnézik az érintett területeket, és ha szükséges, javításokat kérnek. Még lehetnek kisebb helyszíni munkák, de a projekt teljes kivitelezése ezen a nyáron befejeződik.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!