Bokordíjat vezethetnek be jövőre Csehországban

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2018.11.15. 18:30
810_01

A cseh Vasúti Infrastruktúra-kezelőség (SŽDC) legújabb pénzkicsikarási terve a személyszállító vasúttársaságokat sújthatja. A SŽDC azzal érvel, hogy több pénzre van szüksége a vasútállomások felújítására és karbantartására, valamint mindennapi üzemeltetésére – ezért a személyszállító vonatok megállásáért illetéket szeretnének kérni. Az intézkedést a jövő év végétől, vélhetően a 2019/2020-as menetrend kihirdetésétől vezetnék be, akkortól kezdenék számlázni.

Ez a kis rötyögő is ugyanúgy foglalja a vágányt, mint egy többkocsis szerelvény (fotó: a szerző)

A vonatok egyes vasútállomásokon való megállásáért kért díj (legyen mondjuk bokordíj) már évek óta téma Csehországban, s minden jel arra mutat, hogy nemsokára bevezetik. A vasúti infrastruktúra-kezelőség számításai szerint évente körülbelül 133 millió korona (1,6 milliárd forint) bevételhez juthat majd a társaság. Csehországban naponta durván 9500 személyszállító vonatot indítanak. Egyelőre még arról nem döntöttek, milyen kulcs szerint számláznák a pótdíjat az egyes megállásokért, dde valószínű, hogy egy többtagú képlet szerint számítják majd ki a bokordíjat. Több mint valószínű, hogy a képlet része lesz az egyes vasútállomások fontossága, utasforgalma, de még a szerelvények hosszúsága, a kocsik száma is számíthat. Egy másik lehetséges modell szerint hasonlóan számláznák a bokordíjat, mint a németek, azaz hogy csak az állomás fontosságát vennék figyelembe, s mindegy lenne, hogy egy motorkocsi, vagy egy tizenötkocsis gyorsvonat foglalná az adott vágányt.

Még egy érdekes pótdíjtervezet is lebeg a levegőben, mégpedig az állomási utastájékoztatás. Itt is azt szeretnék, ha az egyes szolgáltatók vonatainak bejelentéséért (hangosbemondási pofázásért pofadó?) fizetni kellene. Egyes tervek szerint minden szóért külön kellen fizetni, de ennek a pótdíjnak a bevezetéséről még konkrét tervek sem születtek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek