Borsod Volán: 38 járat maradt ki hóátfúvás miatt

MTI   ·   2012.02.07. 11:01

Az erős szél okozta hófúvás következtében több út járhatatlanná vált Borsod-Abaúj-Zemplén megyében keddre virradóra, emiatt a Borsod Volán Zrt. járatai közül 38 maradt ki a reggeli órákban – közölte a közlekedési vállalat kommunikációs vezetője.

Ujj Zsuzsanna arról számolt be, hogy a hófúvás fennakadást okozott a menetrend szerinti járatok közlekedésében, elsősorban Tiszaújváros, Mezőkövesd és Sátoraljaújhely vonzáskörzetében, de a Miskolc-Kesznyéten és a Miskolc-Nemesbikk vonalon is. A járhatatlan utakra tekintettel a nap folyamán is várhatók fennakadások – hangsúlyozta.

Hozzátette: kedden reggel három járat késett 20 percnél többet, ezek a Hejőpapi-Tiszaújváros, a Tiszadorogma-Mezőcsát, a Mezőcsát-Mezőkövesd viszonylatokon, de kisebb késések minden érintett útszakaszon előfordulhatnak.
Kerülő úton tudott csak eljutni úti céljához öt busz, a Miskolc-Mezőcsát, a Tiszaújváros-Mezőcsát, a Tiszaújváros-Igrici, a Mezőkeresztes-Tiszaújváros viszonylatokon. A Mezőkövesd-Tiszaújváros között közlekedő járatok Hejőkürt és Mezőcsát között szintén kerülő úton közlekednek – ismertette.

Mint mondta, Kazincbarcika-Ózd irányában nincs fennakadás.

A vállalat az időjárás enyhüléséig rendkívüli intézkedésekkel igyekszik biztosítani az autóbuszok üzemképességét, többek között az extrém hideget, a mínusz 30 Celsius-fokot is tűrő téli üzemanyag alkalmazásával, és az autóbuszok éjszaka is rendszeres időközönként történő úgynevezett melegítő járatásával.

A telephelyeken megerősített garázs- és vonalszerelői szolgálatok működnek, a hétvégéken is ügyeleti karbantartó szolgálat biztosítja a meghibásodott járművek javítását és újbóli forgalomba állítását – fűzte hozzá.

Megjegyezte: folyamatosan tartják a kapcsolatot a Magyar Közút Zrt.-vel és a megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal. Az autóbusz-állomások várótermei pedig az intézkedések visszavonásáig 24 órán át nyitva tartanak.

Kapcsolódó hírek