Brassó–Comarnic autópálya: újabb kudarc

MTI   ·   2015.06.18. 19:35

Harmadszor sem sikerült aláírni a romániai Brassó–Comarnic autópálya megépítésére vonatkozó szerződést. A mintegy 55 kilométer hosszú autópálya megépítésére vonatkozó versenytárgyalást a francia Vinci, az osztrák Strabag és a görög Aktor által létrehozott konzorcium nyerte meg 2013 decemberében. Ez lett volna az első, köz- és magánszféra partnersége keretében (PPP) megvalósuló autópálya-projekt Romániában. Korábban 2008-ban, majd 2010-ben is le kellett mondani a szerződés aláírását, miután a beruházók nem tudtak megfelelő költségen bankhitelt szerezni az út építésére. A romániai Prahova-völgyén, hegyvidékes nyomvonalon haladó autópálya költségeit 8,5 milliárd euróra becsülték, amely magában foglalja az építés mellett 26 évre a karbantartását és a működtetését is.

A bukaresti hatóság bejelentése szerint érvénytelenítették a koncessziós eljárást. Az öt részre osztott autópálya első és ötödik szakaszát, amelyek Brassó, illetve Comarnic felől indulnak, állami költségvetésből fogják megépíteni – olvasható a közleményben. A többi, és legköltségesebbnek számító szakaszok sorsa egyelőre bizonytalan. A Brassó–Comarnic közötti autópálya a Déli-Kárpátokon keresztül Brassó és Bukarest közötti gyors közúti kapcsolatot teremtené meg. Ezen a nyomvonalon a DN1-es jelzésű országút rendkívül zsúfolt, hétvégenként rendszerint forgalmi dugók alakulnak ki az olyan népszerű üdülőtelepeknél, mint Sinaia vagy Busteni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek