autópálya
Még mindig érdemes éves autópálya matricát vásárolni
Autópályahídon terelte nyáját egy román juhász
Rekordszámban fogytak a mobilalkalmazásban az autópálya-matricák
Közel ötven százalékkal nőtt a 2019-ben Simple applikáción keresztül vásárolt autópálya-matricák száma a 2018-as eredményekhez viszonyítva.
Már 145 kilométeren tilos előzni a kamionoknak Csehországban
A 12 tonnánál nehezebb gépjárműveknek a D1-es, D5-ös, D8-as és D11-es autópálya bizonyos szakaszain tilos az előzés januártól.
A Blackbird ötvenöt éve, negyven startos KISS lesz – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló december 23-ától december 29-éig.
Autópályán Marosillye és Holgya között is
Három év késéssel adták át a huszonegy kilométeres szakaszt. Használni is csak korlátozásokkal lehet.
Cseh magánvasúti gondok, új festőhangár Ferihegyen – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló december 16-ától december 22-éig.
Torlódik a forgalom Röszkénél
Autópályává fejlesztették az M15-öst
Kétszer két sávossá bővült az autóút M1-es autópálya és a rajkai országhatár közötti, tizennégy és fél kilométeres szakasza.
Moszkva és Szentpétervár között a Néván is lehet autózni
Hatvanegy millió euróval több pénz jut a közlekedésre Szlovákiában
Az elfogadott költségvetési tervezet szerint jövőre 1,16 milliárd euróval gazdálkodhat a közlekedési és építésügyi tárca, ez 5,39 millió euróval több, mint idén.
Autópályaszakasz épül meg a magyar-román határnál
Új útdíjrendszer Csehországban
Teljesen új, műholdas követési technológiára vált a csehek útdíjfizetési rendszere. Szeptember 22-től indul az online regisztráció.
Kínai mozdonyokat vesz az RCH, elköszönt a Red Bull Air Race – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló szeptember 9-étől szeptember 15-éig.