Négyen haltak meg a reggeli ködben Mezőkeresztesnél
A kórházban meghalt az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán történt baleset egyik sérültje, ezzel négyre emelkedett a halálos áldozatok száma.
A kórházban meghalt az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán történt baleset egyik sérültje, ezzel négyre emelkedett a halálos áldozatok száma.
Az M35-ös egy 18,7 kilométeres új szakasszal hosszabbodott. Megépült az M4-es román határig tartó szakaszának első üteme is.
Egy országgyűlési módosítás törölné az országos tervből a Budaörs és Budapest közötti nyomvonalat.
A három kilométeres szakaszt várhatóan még az év végén ideiglenesen forgalomba helyezik az M35-ös második ütemével együtt.
A torlódások csökkentése érdekében az M0-s autóút déli szektorán zajló felújítási munkák kapcsán, a Hárosi Duna-hídon a munkaterület mellett az M1-es autópálya irányába az eddigi kettő helyett három forgalmi sáv, míg a Soroksári Duna-híd felé nyújtott gyorsítósávok segítik a közlekedőket.