Már készül a második busz is az ITK-nál
Ezúttal egy tizenkét és fél méter hosszú, elővárosi kocsi épül. A tervek szerint rövidesen megkezdődhet a sorozatgyártás Debrecenben.
Ezúttal egy tizenkét és fél méter hosszú, elővárosi kocsi épül. A tervek szerint rövidesen megkezdődhet a sorozatgyártás Debrecenben.
Az elmúlt évben a cseh autógyárak újabb rekord mennyiségű, összesen 1,4 millió személyautót gyártottak, ami ötszázalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
Szerb kapcsolat cáfolva, ellenben közben egy busz már elkészült. Még százhetvenkilencet kell összerakni a határidőig.
A kínai BYD április elején adta át a magyarországi gyárat. Évi négyszáz buszt terveznek építeni.
Nincs ebben semmi új vagy érdekes, „mindössze” annyi történt, hogy egy újabb cégnél húzták alá a föntieket. Az igazi durvaság csak ezután jön.
Megérkezett Spanyolországból az első járóképes Mercedes-autóbuszalváz az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. telephelyére.
Szándéknyilatkozatot írt alá az ITK Holding és az EvoBus Hungária. Buszokat gyártanak a Hajdúságban.