hajózás
Érdek nélkül tetszik: a világ egyik legjobb postásállása
Berlin és Cottbus között majdnem félúton van egy másfajta mini Velence.
Fiumei kikötőben...
Közlekedési Múzeum szétszórva!
Hat helyszínen mozdonyok, autók, hajók, buszok, motorok, de hogy a repülőgépek hol lesznek, azt még nem tudni.
Épül az élménycentrum, a helyiek tiltakoznak, későn?
Balatonfenyvesen nagy erőkkel megkezdték egy közel kétmilliárd forintos vitorlás élménycentrum megépítését, amelynek a tóba nyúló, 450 méteresre tervezett hullámvédőgátjai miatt aláírásgyűjtési akcióba kezdtek a tiltakozók. Az LMP melléjük állt.
Befejeződött a Rezéti-Duna kotrása
Kétszázezer köbméternyi hordalékot távolítottak el a mellékág három kilométeres szakaszából.
Vízre, magyar! Megkezdődött a 169. balatoni hajózási idény
A Siófokról Balatonfüredre érkező Szent Miklós motoros fogadásával megkezdődött a 169. balatoni hajózási idény. A főszezon kezdetéig, július 11-éig fokozatosan huszonkét kikötő és huszonnégy hajó áll szolgálatba a Balatonon.
Huszonegy új átkelő nyílik a szlovák–magyar határon
A beruházás, megvalósulás ősszel indul.
Vitorlástörténeti interaktív kiállítás nyílt Balatonfüreden
Több mint 145 millió forint európai uniós támogatással valósult meg Füreden, a Vitorlás étterem emeletén és teraszán.
Nem állnak meg mindenhol a fővárosi hajójáratok
Alacsony a Duna vízállása, ezért nem kötnek ki mindenhol.
Vezet a Vicksburg
Mini erődemonstrációként is fölfogható az a Fekete-tengeri hadgyakorlat, amelyen hét NATO-tagállam vesz részt.
Olajfolt lebeg a Dunán Kisoroszinál
Olaj vagy valamilyen olajszármazék úszik a vízen. Nincs nagy baj.
Itt egy újabb nagy Britannia!
Hajókeresztelőt tartottak Southamptonban, a ceremónián ott volt II. Erzsébet brit királynő is.
Balatoni Kör: minimum fővárosi léptékű támogatást várnak el
Indokolt a fővároshoz hasonló mértékű hozzájárulást kapnia a balatoni közlekedésnek a kormánytól.
Elkezdődött a szegedi medencés kikötő felújítása
Az uniós támogatással megvalósuló fejlesztéstől az áruforgalom növekedését várják.