Épül a Ništ északról elkerülő vasútvonal
A huszonkét kilométeres egyvágányú, villamosított pálya a niši Ranžirna teherpályaudvartól vezet majd Sićevóig, várhatóan 2027-től.
A huszonkét kilométeres egyvágányú, villamosított pálya a niši Ranžirna teherpályaudvartól vezet majd Sićevóig, várhatóan 2027-től.
A tanfolyamon körülbelül százhúsz forgalomirányító és más pályavasúti alkalmazott vesz részt, akik felügyeleti feladatokat látnak majd el az emelt sebességűvé korszerűsített pályaszakaszon.
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) korábbi főigazgatója több pontban sorolta fel érveit, hogy miért ne a BMW-gyár mellett, a pusztában hozzák létre a megújuló intézményt.
A Nyugati Japán Vasutak robotja egyrészt tekintélyes méretű, másrészt számos karbantartási feladat elvégzésére képes.
Azerbajdzsán nemzeti vasúttársasága, az ADY a kazah vasút KTZ által indított trendet követné, a cél az úgynevezett középső korridor teljes kapacitásának kihasználása.
Románia első vezető nélküli metróvonala huszonegy kilométeres lesz, tizenkilenc állomással.
Az Európai Unió Minisztertanácsa a TEN-T-felülvizsgálat részeként szavazta meg a litván városig vezető pálya létrehozását.
A hollandiai Delfti Egyetem tanulóinak egy csoportja a világon elsőként hozott létre egy prototípus kitérőt, nagy lépést téve a technológia fejlődéséhez.
Az 5860 méter hosszú, svájci műtárgynak köszönhetően biztonságosabban közlekedhetnek a Rhätische Bahn (RhB) vonatai. A régi alagútból biztonsági járat lesz.
Az ukrán nemzeti vasút Ukrzaliznyicja (UZ) háromszázmillió eurós kölcsönhöz jutott az Európai Újjáépítési és Beruházási Banktól (EBRD).
A 10,1 millió eurós beruházás fontos lépés az európai vasúti integráció felé.
A Kaliforniai Nagysebességű Vasúti Ügynökség kiadta a végső környezetvédelmi dokumentációt a vasútvonal Palmdale és Burbank közötti ötven kilométeres szakaszáról.
Június elsejével ismét visszatérnek a személyvonatok a vonal teljes hosszára. A nemrég bevezetett interrégiókat viszont felszámolja a MÁV-Start, így újfent át kell szállni Füzesabonyban. Jövőre folytatódik a felújítás Balmazújvárosig, és jön a villamosítás!
A 3-as metró legtöbb állomása akadálymentes lett a nagy felújítás során. De a Határ útra csak külön beruházásban kerültek liftek. Felkészül: Göncz városközpont.
A hétkilométeres, részben az egykori műszaki határzár nyomvonala mellett vezető szakasz csaknem 300 millió forintból valósult meg.