Bombát találtak a Déli összekötő vasúti hídnál, a hatástalanítás idejére leáll a vasút az érintett szakaszon
A művelet miatt szombaton déltől 16 óráig szünetel a vonatközlekedés Budapest-Kelenföld és Ferencváros állomások között.
A művelet miatt szombaton déltől 16 óráig szünetel a vonatközlekedés Budapest-Kelenföld és Ferencváros állomások között.
Komoly a gond, a kivitelező jótállás keretében javítja a hibákat, de a helyreállítás utáni, tartósan megfelelő műszaki megoldás kialakítása további 10–11 hónapot is igénybe vehet.
Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb árvize sújtja Kelet-Közép-Európát, ilyen helyzetben az autóhasználatot is kivételes tudatossággal kell kezelni. A Chery Group összeszedett néhány jó tanácsot az autósoknak, hogy hogyan kerülhetik el a legrosszabbat.
A szeptember 16-a és 20-a között zajló Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció során végzett mérések célja, hogy átfogó képet adjon a hazánkban forgalomban lévő gépkocsiállomány évenkénti változásáról és a járművek állapotáról, beleértve az átlagéletkort és az erózió mértékét.
A válaszadók mindössze tizede jelezte azt, hogy iskolabusszal vagy egyéb szervezett szolgáltatás révén teljesen biztonságosan jut el gyermeke a suliba.
A szeptember 16–22. között zajló programokkal az elektromos rollerek és más mikromobilitási eszközök körültekintő használatára, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedésre szeretnék irányítani a figyelmet a szervezők.
A rollerekre és egyéb mikromobilitási eszközökre július 16-án bevezetett kgfb óta összesen 4300 ilyen biztosítási szerződést kötöttek augusztus közepéig, ezeknek az átlagos éves díja 6200 forint volt.
A Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis Intercity (IC74) több kocsija is két vágányra haladt be, a szerencsétlenül járt szerelvény előtt a pályaudvarra érkező Tokaj IC éppen meg tudott állni.
Kisiklott egy gázt szállító tehervonat a szerbiai, Száva-parti Klenak község közelében, a 12-es vonalon, aminek során a szerelvény több tartálykocsija fel is borult.
A 2013. július 24-i, Spanyolország elmúlt fél évszázadának legsúlyosabb vasúti balesetében hetvenkilencen meghaltak és száznegyvenhárman megsérültek. A két elítélt most két és fél év letöltendőt kapott.
A holland környezetvédelmi és közlekedési felügyelet ellenőrei szerint ezek a járművek veszélyt jelentenek a közlekedésbiztonságra, és nem felelnek meg az ilyen jellegű közlekedési eszközökre vonatkozó hivatalos előírásoknak.
Kilenc magyar, fenntartható, biztonságos és intelligens közlekedési infrastruktúrák kiépítését célzó kezdeményezést támogat Brüsszel.
Az állandó matricák kihelyezésével párhuzamosan egy átfogó kampány keretében közel százhúsz autóbusz hátulján holttérre figyelmeztető, nagyobb méretű plakátok is megjelentek. Emellett a társaság a témában készített edukációs videókkal segíti a biztonságosabb fővárosi közlekedést.
Az ellenőrzött ötvenhárom járműnél összesen hatvan jogsértést észleltek, tizenegy járműnél az ellenőrök a továbbhaladást is megtiltották.
Július elsejétől az EU-ban értékesített összes újonnan regisztrált teherautónak meg kell felelnie az Általános Biztonsági Szabályzatnak.