A Lázár János pótlóbuszaival fémjelzett korszaknak ezennel vége van
Ezt Vitézy Dávid jelentette ki Dombóváron. De nem megy minden máról holnapra.
Ezt Vitézy Dávid jelentette ki Dombóváron. De nem megy minden máról holnapra.
A szeptember 4-e és 8-a között zajló szilvásváradi Négyesfogathajtó Világbajnoksághoz kapcsolódóan, több mint hárommilliárd forintért épült át az útvonal, valamint a Szarvaskő–Vadna összekötő út összesen csaknem huszonkét kilométeres szakasza.
A 4-es főút részét képző szakaszon karbantartás miatt korlátozzák a forgalmat augusztus 12-étől várhatóan egy hónapon át.
A cél a Tiszafüred és Kunhegyes környéki települések átmenő teherforgalmának csökkentése. Az augusztus elsejétől érvényes intézkedés a 4-es, a 33-as és a 34-es főutakat nem érinti.
Március 31-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják előre. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét érinti. A Volánbusznál az óraátállítás miatt néhány busz közlekedése is módosul.
Több mint másfél milliárd forintos beruházással alakítják át a Sümeg–Zalaegerszeg és Karmacs–Jánosháza közötti út csomópontját.
A közlemény szerint konvojban indul el huszonegy munkagép kedd reggel 9 órakor a szigetszentmiklósi közútkezelő mérnökségről rendőrségi felvezetéssel az M0-s autóút alacskai pihenőhelyére.
Kísérleti jelleggel szilárd, tartós, több mint kilenc tonnányi újrahasznosított műanyagból épült körforgalom Aszódon a Szabadság térnél, a Pesti út és a Deák Ferenc utca csomópontjában a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában.
Történik mindez az állami kezelésű közúthálózaton.
Tavaly több mint 185 milliárd forint értékben újítottak fel utakat Magyarországon.
Szeptember 1-jétől az 51-es főútnak a Némedi úttól délre eső szakaszán használhatják majd a sávot a buszok.
Bevált, hatalmas siker, máshol is egyre több helyen fogják alkalmazni.
Biztonsági üveg zajvédő falat próbálnak ki az autópályán, a sztráda velencei szakasza mentén kísérleti jelleggel.
A téli idővel beindult a kátyúszezon is, a kátyúkárok kétharmadát az első negyedévben jelentik a gépjármű-tulajdonosok.
A befejeződött kerékpáros fejlesztésekkel teljesen körbekerekezhetővé vált a Tisza-tó, folytatódott a Budapest–Balaton összeköttetés kiépítése és a Balatoni bringakör korszerűsítése.