Kamionnal ütközött a ráckevei HÉV Soroksáron
A HÉV vezetője könnyű sérülésekkel úszta meg a balesetet.
A HÉV vezetője könnyű sérülésekkel úszta meg a balesetet.
Augusztus 19-én a vonatok a pénteki, 20-án a szombati, 21-én az ünnepi, 22-én már a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek.
Héves Bobók, Nohab, Púpos, retró Bzmot, retró étkezőkocsi és nosztalgia Ikarusok várják időutazásra az utasokat július 10–11-én, és majd augusztus 7–8-án is.
Támogatási szerződést kötöttek a gödöllői és a csömöri HÉV-vonal teljes felújításának, illetve a 2-es metróval való összekötésének tervezésére, előkészítésére.
A tervek szerint 2026 elejére, ez közös rendszerbe fogja a HÉV-végállomást és a szomszédos Volánbusz-pályaudvart.
Tényleg annyi. Erről beszélgetnek a Nekem Budapest podcastban.
A kormány 4,6 milliárd forintot biztosít a 2-es metró és a gödöllői HÉV Örs vezér téri összekötésének, valamint a HÉV-vonal korszerűsítésének kiviteli terveire.
A csepeli, a ráckevei és a szentendrei vonal fejlesztése Budapesten ma a legnagyobb közlekedési adósság és egyúttal a legfontosabb közlekedési beruházás, amelynek az első, tervezési szakasza indult el.
Folyamatosan nő azoknak a vasúti, HÉV- és autóbuszvonalaknak a száma, amelyeken a szolgáltatók elfogadják az utazáshoz egymás bérleteit.
Kétszer teszi meg oda-vissza a Batthyány tér–Szentendre távot a nosztalgiaszerelvény.
A Gyermekjogok Világnapján a MÁV és a Volánbusz ismét csatlakozik az UNICEF kampányához. November 20-án a MÁV és a Volánbusz forgalmasabb budapesti és szolnoki állomásain gyerekhangok szólnak az utasokhoz és ismertetik velük a gyerekek jogait.
A 2020. november 11-én hatályba lépett járványügyi intézkedésekkel összefüggésben, az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz a novemberben érvényes dolgozói és diákbérletek visszaváltásakor eltekint a kezelési költség felszámításától.
Nemcsak a zárt utasforgalmi helyiségekben, hanem az állomások és megállóhelyek teljes területén maszkot kell viselniük az utasoknak.
A jogosultságot igazolni kell.
Országosan is visszaállt a napi gyakoriságú fertőtlenítés a MÁV-Start járatain. A MÁV-HÉV és a Volánbusz továbbra is fenntartja a tavasz óta bevezetett napi szintű járműfertőtlenítést.