Negyvenhat használt izraeli dízelmotorvonatra pályázik a MÁV-Start
A „gumiorrúak” beszerzésével kapcsolatban már zajlanak a tárgyalások.
A „gumiorrúak” beszerzésével kapcsolatban már zajlanak a tárgyalások.
A hazai gyártású IC+ 1. osztályú, prémium- és bisztrószakasszal rendelkező kocsik közlekednek valamennyi Nyírség IC-ben, Latorca IC-ben, valamint már az 580-as Tokaj IC-ben is: azaz a Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza fővonalon már óránként jár olyan távolsági vonat, amelyen elérhető az Utasellátó fedélzeti vendéglátása.
Hétfőn és kedden Magyarország felé valamennyi railjet-vonat továbbra is a teljes útvonalán közlekedik.
Október 2-ától az utasforgalom alakulását és az utasok kéréseit, igényeit figyelembe véve változik a pótlóbuszok bicskei megállási rendje, több helyen lehetőséget adva a fel- és leszállásra.
Az október 24-i nyitány azonban nem olyan lesz, mint amilyennek a politikusok elképzelték: a két város közötti negyvennégy kilométeren a sokat emlegetett negyven helyett hetvenöt perc lesz a menettartam. Az ok: nem sikerült megoldást találni a gyors határellenőrzésre.
A korszerű villamosmozdonyok október második felétől állnak szolgálatba a belföldi intercity-ken és a Bécsbe közlekedő eurocity-k élén.
A Vasúttörténeti Parkban öltik fel a gépek a startos külsőt.
A Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon szeptember 30-án és október 1-jén Pestszentlőrinc és Vecsés állomás között karbantartást végeznek, ezért a hétvégére jelentősen változik a menetrend.
A 426-os sorozatú Siemens-ikermotorkocsik hosszú évekig az esztergomi vonal igáslovai voltak, majd a Dunántúlon találtak új feladatot nekik. A megfelelő karbantartás viszont jócskán hiányzik...
A Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonal Biatorbágy és Szárliget közötti mintegy huszonkilenc kilométeres szakaszát a tervek szerint három hónap alatt újítja fel a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG.
Fotóriporterünk hajnal óta Budaörsön figyeli és fotózza a Biatorbágy és Szárliget közötti pályafelújítás első napjának eseményeit.
A Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom vonalon hétfőtől jelentősen módosult a menetrend a Biatorbágy és Szárliget közötti pályafelújítás következtében.
Az Elvirában és a MÁV appban.
A tavalyi év után ismét rekordközeli utasforgalom volt a MÁV-Start balatoni járatain, amelyeken – az előszezontól, május közepétől a főszezon végéig – 2,3 millió menetjegyes utazás volt.
A civilben turistatérkép-szerkesztő szerző – a Cuha-völgyi vasút megmentésének, műemlékké nyilvánításának kezdeményezője – a minap egy készülő útleírásának dokumentálása érdekében elutazott Szentendréről a Siklóshoz közeli híres zarándokhelyre, Máriagyűdre. Kalandra vágyott.