A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások május 23-ától
A „hagyományos” munkák mellett az egyik legnagyobb újdonság a nyíregyházi pályafelújítás.
A „hagyományos” munkák mellett az egyik legnagyobb újdonság a nyíregyházi pályafelújítás.
Kunow közelében történt a karambol: kamion ütközött a szerelvénnyel.
A nógrádi megyeszékhely szoborgőzöse az egykori acélüzem egyik ipari Mazsoláját kapta társának a napokban.
Május 20-án hatályba lép az elektronikus cigaretta használatát korlátozó szabályozás.
Legalábbis egy részük: tizenhárom jármű tárcsafékes forgóvázat, ötven plusz hatvanöt kocsi pedig új ajtókat kap.
A MÁV átgondolta, és végül nemet mondott. Egy vagyont spórolnak rajta.
A vasúti megállóhely lelkes és elhívatott vasútbarátainak két évnyi folyamatos, hiábavalónak tűnő segítségkérés után egyszer csak meghallgattattak.
Szeged állomás felvételi épülete volt az első, amely után a MÁV Icomos-díjat kapott. Történt mindez 2008-ban. Az eltelt nyolc évben az idő vasfoga bizony megnyamnyogta a Pfaff-épületet.