Kisújszállás harmadszorra
·
2014.08.27. 08:45
A 100-as vonal felújítása ismét egy apró (de mégis történelmi) lépéssel jutott előrébb.
Manapság szinte természetes, ám akkor örömünnep volt: 2006-ban lehetett először Desiróval utazni a Balaton-parton.
„Lehetne” római kori vízvezeték is, de másra használják a Zwickauer Muldét átívelő Göhrener Brückét: a DB Regio vonatai koptatják a rajta fekvő síneket.
Hatvan szerelvényes lesz az ÖBB Railjetflottája 2016 végére.
Túl a két „rendes” szerelvényen közlekedett egy harmadik Sziget-vonat is: csütörtökön mondott búcsút Budapestnek.
Szegeden a Szegedi Ifjúsági Napok kezdetére, augusztus 27-ére, Miskolcon decemberre készülhet el a szükséges hálózat, Pécsen pedig a jövő évben, az új főépület átadását követően lesz elérhető az internetszolgáltatás.
Bő két hete még Kanizsán láttuk félkészen. Azóta teljesen elkészült a 258-as Fecskeszili.