Kerékpárúton is be lehet majd biciklizni a tokaji borvidéket
A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék több települését is érintő útvonal összesen mintegy 19 kilométer hosszú lesz.
A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék több települését is érintő útvonal összesen mintegy 19 kilométer hosszú lesz.
A tavaly őszi leállást követően idén május 31-én teljesen megszűnik a vágányzár a Szabadbattyán–Balatonfüred vasúti vonalszakaszon.
Körforgalmú csomóponttá épül át a 37-es és 38-as főutak csatlakozása.
Az eddigi szintbeni útátjárót felváltó létesítmény hídszerkezetének hossza közel 143 méter.
Még biztonságosabb lesz a Rezi úti csomópont.
A 48-as főút felújításával párhuzamosan, a meglévő szentannapusztai útcsatlakozásig tartó kerékpárúthoz kapcsolódva 3,7 kilométeres kerékpárutat alakítottak ki a kisváros és a nagyközség között.
A főút Gesztely és Szerencs közötti tizenkilenc kilométeres szakaszát kétszer két sávosra bővítik. De mást is csinálnak.
Ideértünk: a Székesfehérvár–Keszthely vasútvonal rekonstrukciójának március végétől a kiegészítő munkálatai zajlanak.
A jelenlegi vágányzár május 30-áig tart, a tavaly őszi leállást követően ekkor fog megindulni ismételten a vasúti forgalom, egyelőre a megszokott, dízeles vontatással.
Várhatóan nyártól helyezik végleg feszültség alá a Százhalombatta–Ercsi elágazás szakaszt.
Az M6 autópálya horvát határig vezető, mintegy húsz kilométer hiányzó szakaszának megépítésével megvalósul az Adriai- és Balti-tenger térsége közötti gyorsforgalmi közúti kapcsolat magyarországi szakasza. A munkálatok elkezdődtek.
A beruházásnak köszönhetően a Balaton és Budapest közötti, rendkívül forgalmas útszakaszon megszűnhetnek a rendszeres torlódások.
A befejeződött kerékpáros fejlesztésekkel teljesen körbekerekezhetővé vált a Tisza-tó, folytatódott a Budapest–Balaton összeköttetés kiépítése és a Balatoni bringakör korszerűsítése.
Üzembe helyezték az új elektronikus biztosítóberendezést, a korszerű utastájékoztatási- és távközlési rendszereket, valamint az ETCS pályamenti alrendszert is telepítették és teljes körűen felújították a vonalszakasz felvételi épületeit is.
Az új nyomvonallal tizenhét település mentesül az átmenő forgalomtól.