A fiúk a vágányban dolgoznak: pályafelújítások és menetrendi módosítások május 11-étől
Változott az eddigi rend a 80-ason, nekiláttak a Nyugatihoz, az 1-esen hajnalban és este, a 70-esen két hétvégén figyeljenek oda a szokásosnál is jobban.
Változott az eddigi rend a 80-ason, nekiláttak a Nyugatihoz, az 1-esen hajnalban és este, a 70-esen két hétvégén figyeljenek oda a szokásosnál is jobban.
Közbeszerzési eljárást követően kötött szerződést a MÁV FKG vasútépítő karbantartó nagygépek gyártására. Az új gépekkel pályakarbantartási- és felújítási munkákat végezhet „házon belül” a MÁV, jelentős költségeket takarítva meg ezzel.
Jó pár egy hetes „apró” munka kezdődik hétfőtől, figyeljenek oda utazásaikkor!
Beszáll a GYSEV is a pályafelújításba, a 9-esen egész sokáig kell majd pótlózni. A MÁV-os vágányzárak továbbra is érvényesek, néhány apró változás viszont van. Ne rutinból vonatozzanak!
Magyarországnak előnyös és biztonságos hitelszerződés született a Budapest-Belgrád vasútvonal létrehozására Magyarország és Kína között – mondta a miniszter, miután aláírta a beruházás elindulásához szükséges hitel-megállapodást.
Miskolc környékén mindenképpen érdemes tájékozódni, mielőtt vonatra száll, és akkor is, ha Pestről a „bulijáratok” egyikével akar hazajutni.
Miskolc körül nagyon érdemes figyelni, ha vonatra akar szállni ebben a koronavírusos időben! De érheti meglepetés az 1-esen is. A nagy hatvani átépítés is változik, tájékozódjanak, és akkor majdnem biztos, hogy nem fognak bosszankodni!
Kisebb fennakadások a rendszerben, de folytatja szerződött munkáit a Vasútvill.
Mindenhol zajlanak pályafelújítások az országban: van, ahol pótlózással, máshol egy „egyszerű” menetrend-módosítással oldják meg. Lényeg: tájékozódjanak, ha ezekben a koronavírusos időkben vonatra kell ülniük.
Ez már igazi pályakarbantartó szezon: sok apró felújítás, az ismert, nagy munkák mellett. Figyeljenek, tájékozódjanak, mielőtt vonatra szállnának!
Továbbra is gőzerővel zajlik a Szabadka és Zenta közötti vasútvonal felújítása. A vágánycsere szinte a végéhez ért: kevesebb, mint egy kilométernyi szakasz maradt a régi felépítményből.
Fordult egyet a vonatpótlás a 29-en, hétvégén nagyon figyeljen a 120a-n és az 1-esen is!
Talán a legfontosabb: hét közben a 29-es villamosítási munkálatai változnak, a korábbiak keddtől péntekig nem érvényesek. Figyeljenek oda akkor is, ha a hétvégén Szob felé vonatoznának!
A CFR korábbi első embere egy interjúban arról beszélt, keleti szomszédunknál számos ok hátráltatja a vasút fejlesztését, pedig bőven lett volna mit fölhasználni az uniós forrásokból.